Az I. rész itt olvasható el: https://csomakozpont.blogspot.com/2024/06/bevezetes-az-alkimiaba-magia-osi.html
A II. rész itt olvasható el: https://csomakozpont.blogspot.com/2024/08/bevezetes-az-alkimiaba-magia-osi.html
A III. rész itt olvasható el: https://csomakozpont.blogspot.com/2024/09/bevezetes-az-alkimiaba-magia-osi.html
Az alkímia lépései
Minden spirituális rendszernek megvannak a maga lépései vagy fejlődési szakaszai. A kabbalisták az „életfa” gyümölcseire és ösvényeire támaszkodnak. A mahájána buddhizmus a követőknek a különböző „bhúmikról” vagy „szintekről” tanít, amelyeken át kell haladniuk. Hasonlóképpen, más hagyományokban, mint például a szufizmusban és a jógában is meg vannak jelölve a szellemi létra fokai. A szabadkőművesség 33 fokozata az emberi gerinc csigolyáinak prototípusa. A kundalininek állítólag 33 lépcsőfokon kell felemelkednie, mielőtt a sahasrara (korona) csakrában megkoronázódik. Jákob pátriárka egy látomásban látta meg, hogyan kell megmászni ezt a spirituális létrát. Az alkímiában a tanítások eltérnek a szükséges fokozatok számát illetően; egyes adeptusok 5, 7, 9, 12 vagy akár 14 lépcsőfokot hirdetnek. Mi úgy döntöttünk, hogy röviden a következő hét lépcsőfokot tárgyaljuk:
1) Felszentelődés
2) Megtisztulás
3) Bomlás
4) Erjedés
5) Égetés
6) Újjászületés
7) Kiengesztelődés/egyesülés
Felszentelődés
A felszentelődés a szentelés vagy megszentelés aktusa; a spirituális út esetében ez a személy életében az elköteleződés vagy felavatás aktusát jelenti egy okkult vagy ezoterikus cél érdekében. Ezt a lépést akkor szokták megtenni, mint amikor Kasparhoz vagy Melchiorhoz hasonlóan, akik meglátták a csillagot, elhatározták, hogy az akadályok és hátráltató tényezők ellenére követik azt. Lélektanilag azt az elszántságot jelenti, amikor egy feladatot követni, majd véghez akarunk vinni, azaz nekiszenteljük önmagunkat. Ez egy olyan beavatás, amely próbára teszi az ember őszinteségét, az önmagához, az elveihez és az elköteleződésekor tett fogadalmaihoz való hűségét, amely lehet, hogy misztikus szertartás formájában történik, de lehet, hogy nem. Amint egy személy felszentelődik, a spirituális hierarchia szemei rászegeződnek, vezetik, őrzik, inspirálják és erősítik az újonnan született krisztusi tudatot, ahogyan azt a betlehemi születés is mutatja. Az út minden egyes lépése felragyogtatja az alkimista auráját, tudatát és elméjét egyre tágabb, hatalmasabb valóságokig tágítja; éberebb jelenlétet, megértést és a kozmikus igazságok értékelését fejleszti ki. Az alkimista megszenteli a saját életét, soha nem adja fel, hogy eloszlassa a négy alsó testéből a nehéz részeket, amelyek a halandóvá és korlátolttá teszik őt; továbbá beépíti az éteri természetű atomokat, amelyek elősegítik működését a tudat magasabb síkjain.
Megtisztulás
A megtisztulás az alkimista által folytatott szellemi fegyelem, amolyan „speciális étrend” eredménye. A szellemi erkölcsi kódex szabályainak szigorú betartásával kezdődik meg a tisztulási folyamat, mely három alapelven alapul:
1) Az ember alacsonyabb szintű összetevőiben lévő atomi struktúrák és atomok rezgésszámának emelése.
2) A burkot (testet) megrontó szennyeződések, méreganyagok
eloszlatása.
3) A nehéz atomok felhalmozódásának megakadályozása, amelyek besűrítik a burkot (test) amely magába zárja a lelket.
Az ezoterikus kereszténységben a tisztulást a keresztség szimbolizálja. A lélek a kozmikus tenger vizében megmosakodva fokozatosan átváltoztatja ruháját krisztusi anyaggá, és felemelkedik a fény új világába. Az első Ádám bőrből készült ruhát öltött magára, az utolsó Ádám a szellemi test ruháját veszi fel. A megtisztulás egy folyamatos munka. Soha nem szűnik meg, ahogy az evolúció sem áll meg a stagnálás pontjánál.
A tisztátalanság az emberben negatív beállítódást és viselkedési mintákat eredményez, egy „tamasztikus” megnyilvánulást, amely az embert nehézzé és tunyává teszi. A karmikus vétkek lenyomatai a szívmag atomjaiban és a négy alacsonyabb princípiumban rögzülnek. A tisztánlátó szem számára ezek feketés-szürkés felhőként jelennek meg, mintha egy gyár által kibocsátott füstfelhőt látnánk. Az alkimista megtisztítja ezeket az asztrális, fizikai és mentális mérgeket a szervezetéből azáltal, hogy harmóniában él a taóval (kozmikus világrend), és olyan spirituális gyakorlatokat végez, amelyek célja lényének megtisztulása. Ezek a sötét anyagok akadályozzák az ember Istennel való egyesülését és a magasabb tudatsíkokon való működés szabadságát. A szeretet, az élet és a fény mosószerek, amelyek a Jordán folyójában megtisztítják és megkeresztelik a lelket. Ezeket az isteni tulajdonságokat a saját természetünkben kell kibontakoztatnunk.
 |
| "Splendor Solis" latinul, azaz a "Nap ragyogása" című alkímiai kéziratól származó kép (1582) |
A fuldokló király
A király megfullad (a háttérben), hogy feltámadjon és megkoronázzák (előtérben) -
"Splendor Solis" c. műből
Bomlás
Minden dolog átmegy a „halálnak” nevezett változáson, ami valójában egy új megnyilvánulásba való átalakulást jelent. Csak a formák változnak. Az energia, amely a formát megtestesíti, vagy amely a formának a kifejezést adta, soha meg nem semmisíthető és soha nem semmisül meg. A molekulák kiszakadhatnak a halmazukból, az atomok elszakadhatnak egymástól, és elektronok záporává robbanhatnak, de ennek a látszólagos identitás-megsemmisülésnek ellenére egy olyan mélyreható törvény működik, amely egy új lénynek ad életet a régi hamvakból.
A bomlás az előző lépésekben már megkezdett folyamat fokozása. A tisztító erő, a szent tűz eloszlatja az ember szellemi struktúrájából az asztrális és mentális méreganyagokat, szétbomlasztja és lebontja az ember félelmeiből és tudatlanságából táplálkozó parazitaként megtelepedett alacsonyabb birodalmakat, és így lehetővé válik, hogy egy sírboltból átalakulva egy templom alapjait kezdjük el lerakni. A szabadkőművesekhez hasonlóan az alkimistának is egy olyan templomot kell építenie, amelyet nem kézzel készítettek; egy olyan templomot, amely elég méltó az „én” befogadására és működésére.
 |
| A fixációkat (paraziták) szimbolizáló ábrázolás - Clavis Artis műve |
A bomlás fázisában az alkimista olyan, mint egy báb, aki önmagán dolgozik belülről. A szokásos gondolatokat és érzelmeket, amelyek nem felelnek meg a felemelkedett mester minőségének, lebontja és a kozmoszi „hamvasztóba” engedi. A változás elvét Jézus átlényegülése szimbolizálja. Illés, aki a tüzet képviseli, és Mózes, aki a vizet, a buddhaság bölcsesség és szeretet aspektusai, amelyek termékennyé teszik az „aranynak” a magját az emberen belül.
A Nap tulajdonságaira, azaz Isten élő tüzére való összpontosítás, biztos módszer a salak elégetésére, a szennyeződések eloszlatására, és az ember tamasztikus (sötét, lehúzó) és radzsasztikus (vágykeltő, szenvedélyes) „fémeinek” (tulajdonságainak) arannyá változtatására. A tűz felgyorsítja és felébreszti a buddhaság magjának kibontakozását lényünkben; a víz megtisztítja a magot, és szabadságot ad a növekedéshez, és egyben táplálja is. Azt tartják, hogy „a bomlás kulcsfontosságú elv az átalakulás folyamatában”. Ez az a tényező, amely felgyorsítja a növekedést. A lendület minden egyes lépésnél növekszik.
 |
| Az alkímiában a sárkánykígyó beburkolja a holttestet a sírjába, tetőtől talpig spirálba tekerve a halottat. |
 |
| Bomlás (Putrefactio) a "Philosphia Reformata" c. műből |
Erjedés
A bomlás előző szakasza után az ember ún. erjedésen megy keresztül, amelyet a keresztény misztikában a passió, Jézus getsemánéi agóniája jelképez. A keresztény hagyomány misztikusai ezt a lelki állapotot „a lélek sötét éjszakájának” nevezik.
Kémiailag az erjedés alatt azt értjük, amikor összetett vegyületek felbomlanak, más szerkezetekké alakulnak egy szer, például az élesztő segítségével. Pszichésen ez egy intenzív, lelkileg aktív időszak, amikor a kétségek gyökerestül támadják az ember legmélyebb meggyőződéseit és hitét. Az ember addig nem ismeri önmagát igazán, amíg az élet és karmájának visszahatásai próbára nem teszik. Amikor az ember „bebetonozódik” a hozzáállásában és szemléletében, megtagadva a lélek művelésének és továbbfejlődésének lehetőségeit, elégedett a helyével az evolúció során, és nem hajlandó tovább mozdulni, akkor a természet, az élesztőhöz hasonló módon a segítségére siet, és elindítja az embernek nevezett összetett lényben a kényszerű átalakulást. Ez a kényszerű változás megpróbáltatások és nehézségek formájában érkezik, és az ember összes eddigi hiedelmét és tévképzetét górcső alá veszi, hogy azok értékesek-e valójában illetve, hogy mennyire segítik egyensúlyának fenntartásában, józanságában és az élet megértésében.
 |
| Johannes Michaelis Faustij (1706) művéből a "Bomlás" vagy "Szeparáció" alkímiai ábrázolása |
Az alkimista tanítványt az avatottak arra tanítják, hogy „oldják fel” azt, ami „rögzített”, és „stabilizálják” azt, ami „megfoghatatlan”. Ez ezoterikusan azt jelenti, hogy az egyénnek meg kell szabadulnia minden tévképzetétől, önbecsapásától, illúzióitól és a nem-tudásától; át kell helyeznie a fókuszt a valótlanról a valósra, azaz az örökkévalóságban és az igazságban kell élnie. Az áttérésnek ez a tevékenysége, vagyis az „elme megújítása” az erjedés eredménye, és általában egy beavatott mester felügyelete alatt történik, aki a „természetes állapotba”, vagyis a „Tiszta Fény” állapotába vezeti be a tanítványt, amikor úgy ítéli meg, hogy készen áll.
 |
| Erjedés - Sir George Ripley, alkimista művéből (XV. sz.) |
 |
| Erjedés - Gábriel Arkangyal megfújja a kürtjét és az alvó Nap és Hold energiákat felébreszti isteni jelenlétté |
Égetés
A „Lélek Sötét Éjszakája” fázist követően az alkimistát egy még nagyobb próbatétel várja, a „Szellem Sötét Éjszakája”. Ebben az állapotban az ember elhagyatottnak érzi magát, elszakadva a lét forrásától, a tanítók és szeretteik bátorításától, inspirációjától és támogatásától. A múltbéli megtestesülések felhalmozott karmái látszólag könyörtelenül és teljes erővel visszatérnek, de a beavatást nyert alkimista arra emlékezve, hogy Isten nem mér rá nagyobb megpróbáltatást, mint amit ne bírna el, úgy jut át rajta, mint az öreg Jób.
A keresztre feszítés állapotában, amely az égetést szimbolizálja, az érzelmek az elme síkján szó szerint lángban állnak, óriási tűzben égnek. Ezt az időszakot az ember úgy győzi le, hogy önállósul, saját erőforrásaira támaszkodik. Bár elhagyatottnak tűnik, de a szenvedő beavatott soha nincs egyedül.
Az égetés reakciót, felfordulást vált ki az ember lelkében, amelyet gyönyör és fájdalom kísér, amit a fény és a hő szimbolizál. Jézus úgy fejezte ki ezt a paradox állapotot, amikor egyrészt gyötrelmében felkiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?” (Márk 15:34), másrészt, felismerve tévedését, hogy feltételezte az elkülönülést, teljes önátadással belépett az üdvözült állapotba, ezt intézte a Mindenható felé, aki állítólag elhagyta: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lukács 23:46).
Az alkímia értelmében az égést Isten mindent felemésztő tüze okozza. A fény, ahogy leszáll a lélekre, intenzitásával átmeneti szellemi vakságot idéz elő, ami azt a téveszmét kelti, hogy sötétség ereszkedett a lélekre. Miközben fény övezi, az ember látszólagos sötétségben tapogatózik. Az isteni tűz leszállásával az égés az érzelmeket és az elmét érinti először, amely fájdalmat és szenvedést generál, amit később „Isten arcának” megpillantása enyhít. Azt mondják, senki sem láthatja „Isten arcát” élve; így ami elpusztul, az a hamis én utolsó maradványa, és az aktív azonosulás a testi énnel. Az ember alacsonyabb énje meghal, de a magasabb énjének dicsőségében él tovább.
 |
| Illusztráció egy alkímiai értekezésből - 1622 |
A tűz jelenléte felkészíti a tanítványt az újjászületés következő szakaszára, amelyben létfontosságú szerepet játszik. Az égetés a tűz és a Szentlélek keresztsége, ahogyan azt János proféta mondta. Ezoterikus anatómiai szempontból a kundalini aktivitása indítja el az égést. Ahogy a tüzes kígyó felszáll a sushumnán (középső csatorna), a gerinc mentén forróság, „hideg forróság” érzése tapasztalható.
Tummo-t, azaz a belső tűz felébresztését gyakorló jógi ábrázolása -
Lukhang templom - Lhásza, Tibet, 1700 körül
Újjászületés
Alapvetően minden vallás az ember újjászületésével, a megújulási folyamat alapjainak lerakásával foglalkozik. A vallások ezoterikus oldala az, amikor az embert aktív kapcsolatba hozza a magasabb erőkkel és elvekkel, amelyek aktiválják az újjászületést az ember szellemi fejlődésében. Az egyház dogmatikus tanításai által félrevezetve az átlagos keresztény hisz a sírból való szó szerinti feltámadásban az Utolsó Ítéletkor; azonban Pál apostol írásai ezoterikusan értelmezve rengeteg információt tartalmaznak az újjászületés folyamatáról. Például kijelentette, hogy „mert amint Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre kel” (I Korinthus 15:22). Ádám, vagyis a testi én miatt az inkarnálódott lény halott a magasabb valóságokhoz képest. Testét nehézkesen működteti, mint egy zombi. Ezzel szemben, amikor a „tékozló fiú” magába szívja az egyetemes krisztusi lényegiséget és megnyilvánul a krisztusi tudatosság magasabb szintekről, akkor az ember már egy magasabb intelligencia irányítása alatt működik. Megkezdi az igazságban és az örökkévalóságban az életét. Az újjászületés következésképpen a négy alsó testben kezdődik el, sőt még a testi formát is „fénytestté” alakítja át. Ahhoz, hogy Krisztusban élővé váljon, némi spirituális fegyelem gyakorlására van szükség. Azonban sajnálatos módon egy átlagember a tudás és a cselekvés helyett inkább a hitet választja.
 |
| Illusztráció Mangeti Bibliotheca Chemica Curiosa c. munkájából |
Ha az evolúció természetes fejlődési ütemére támaszkodunk, az ember újjászületése eónokba telhet. A „szűk kapun át és keskeny ösvényre” történő rálépéssel (megtérés) a tékozló fiú felgyorsíthatja az újjászületés folyamatát, és az „Atya ölelésében” gyorsan istenné válhat. Azt mondják, a nagy emberek nem halnak meg, hanem csupán eltűnnek. Énókh, a nagy vízözön előtti próféta is ilyen egyén volt, aki egyszerűen eltűnt. A Teremtés könyvében fel van jegyezve, hogy Istennel sétált, és utána megszűnt létezni. Ennek a kijelentésnek alapvetően két értelmezése létezik: az egyik a hamis éntől, a hamis egóval való azonosulás megszűnése és a teljes megszabadulás, a másik pedig a fizikai test éterivé válása.
Miután az alkimista sikeresen végigjárta az út különböző szakaszait, eljut egy olyan pontra, ahol a Felsőbb Én kisugárzása nagyobb mértékkel áramlik be, átvéve az irányítást a négy alsóbb test felett. A Szentlélek a fizikai test minden sejtjét vitalizálja, és magasabb rezgésszintre emeli, ami mellékhatásként fiatalságot és megújult erőt eredményez. Az élethossz növekszik, és minden betegség, amely az emberiséget sújtja, megsemmisül.
Lélektani szempontból az újjászületés az alkimista jellemének szellemivé válását eredményezi. Az alkimista az általa hitt erkölcsöt, etikát és elveket mind a magasabb szellemi perspektívából bontakoztatja ki és alkalmazza. Minden mosoly, amellyel egy mester alkimista valakit megajándékoz, egy különleges áldással és erővel bír, amely finoman érzékelhető, és az alkimista szívközpontjából sugárzik. A fentiekből levonható a következtetés, hogy az újjászületés Jézus Mester feltámadása által van szimbolizálva. Az újjászületés a bennünk lévő aranymag kibontakoztatását, érését eredményezi, és felkészíti az embert az átalakulási útját lezáró utolsó szakaszra.
Kiengesztelődés/egyesülés
Az exoterikus értelemben a kiengesztelés egy másik félnek okozott kár vagy sérelem helyrehozatalát jelenti. Ezoterikusan az engesztelés az eggyé válást, az „unio mystica” állapotot, vagyis az ember és Isten egységét jelenti. Ez az a felemelkedés, amelyben az ember egyesül a saját „önvalójának” jelenlétével.
Ez az ember megváltásához vezető ösvény végső eredménye, az alkímiai arany elérése. Számos próbát és megpróbáltatást kellett kiállni, sok beavatáson kellett átesni. Az élet fájának magja, amely az ember édenkerti tudatába lett ültetve beérett és isteni tulajdonságokkal rendelkező gyümölcsöket terem. Az ember személyes erőfeszítéssel és munkával éri el magasabb rendűségét, nem pedig más valaki érdemeitől és törekvéseitől függ a fénybe emelkedése. Ez különbözteti meg a mesterlelket a gyermeki emberi lénytől.
A valóság maga az egység. A különbségtétel és a szétválasztottság illuzórikusak, a mája vetületei. Amint az ember egyesül az Eggyel, és feltételezi a hasonlóságát az Eggyel; felnőtt arra, hogy Isten képmásává váljon, és Nap-beavatottá, a „Bölcsesség szimbólumává, az Erő Központjává vagy a Dolgok Szívévé” lesz. A beavatott, mivel eggyé vált a Nap alapelvével, elméje megvilágosodik és felébredett lény lesz belőle.
A kiengesztelődés az alkimista spirituális munkájának csúcspontja, melyhez egy hosszú út vezet, a fémek megtisztításával, finomításával és minőségének javításával. A helyes gondolkodás, a helyes beszéd és a helyes cselekedet alapelvei (amelyek az isteni gondolkodás elemei) segítik a különböző burkok átalakulását. Az alkimista felemelkedése előtt „állandó” meditációban és imádságban él, napi 24 órában. A szufikhoz hasonlóan Allah nevei folyamatosan ott vannak az ajkán és az elméjében. A beavatott gyakorló odaadóan alkalmazza a „zikir” (dicsőítés) vagy „emlékezés” spirituális gyakorlatait.
Az alkimista aktívan keresi Isten országát önmagában. Az ezoterikus kereszténységben ahhoz, hogy a transzcendentális állapotot elérjük és a tudatot megnyissuk a Nap-tudatosság befogadására, a meggyőződés, a hibák belátása (bűnbánat), a megvallás (gyónás), a felszentelés és az egyesülés (Úrvacsora) az ún. csodaszerek.
 |
| Az "Egyesülés" ábrázolása |
 |
| Johannes Michaelis Faustij (1706) művéből "A tökéletes munka" című képe |
Végkövetkeztetés
Amikor az emberiség megakad a fejlődésében, a szellemi hierarchia intelligenciái új vallás, filozófia, tudomány vagy művészet formájában kínálnak kiutat. Az alkímia egyszerre mindez, és a misztériumok világába való eljövetele óta a törekvők és a keresők mindig is mélyrehatóan vizsgálták az átalakítást lehetővé tevő folyamatokat. A szakzsargon és az alkímia valódi célja miatt összezavarodva az alkímia átlagos tanulója elvesztegetett időt, pénzt és energiát fordít arra, hogy megpróbálja feltárni a tudomány titkait. Az őszinteség, a hit és a kitartás voltak mindig és még ma is azok a kulcsok, amelyek kinyitják a mester szívéhez vezető kaput, és az ő segítségével és vezetésével a törekvő magasabb megértésre és megbecsülésre tesz szert.
A modern tudósok által még mindig áltudományként aposztrofált alkímia jelentőségét, mint az ember átalakulásának pszichospirituális eszközét, ha teljes egészében megértjük, nem lehet tagadni. Csak egy tiszta, bigottságtól és intellektualizmustól mentes elme - amely olyan kell legyen, mint egy kisgyermek az Isteni Anya vagy Szófia karjaiban - kell ahhoz, hogy felfogja az alkímia alapvető elveit, amelyek annyi fényt sugároznak az útkereső számára, hogy elvezetik őt az úti céljához.