Egyszer egy távoli faluba
különös idegen érkezett. Fiatal volt még, de az arca komoly, a ruhája pedig
szakadt, nagy fekete köpeny volt. Egy kopott könyvet szorongatott a hóna alatt,
és csak egy tál tejet kért a falubeliektől.
Betért az első házhoz, ahol
egy gazdag, de fösvény asszony élt.
– Adjon isten, jóasszony!
Adna-e egy tál tejet az éhes vándornak? – kérdezte szelíden.
Az asszony végigmérte a
rongyos alakot, és így válaszolt:
– Nincs nekem tejem, elvitte a
macska, fizesse meg a vizet is, ha inni akar!
A diák nem szólt semmit, csak
bólintott, és ment a következő házhoz. Ott egy szegény özvegyasszony lakott. Az
asszonyka az utolsó bögre tejét is elé tette, még egy karéj barna kenyeret is
vágott hozzá.
A diák megköszönte az ételt,
majd kinyitotta a fekete könyvét. Olyan furcsa betűk voltak benne, amiket
emberi szem még nem látott. Ahogy olvasni kezdett, az ég hirtelen
elhomályosult, és a falusiak rémülten látták, hogy a diák körül forogni kezd a szél.
– Ne félj, jóasszony – mondta
az özvegynek –, neked nem esik bántódásod. De aki sajnálta a tejet, az
megemlegeti a mai napot!
A diák kiment a falu szélére,
egy mély kút mellé. Belenézett a kút sötétjébe, mormolt valamit a könyvéből, és
egyszerre csak megremegett a föld. A kút mélyéről egy hatalmas, pikkelyes
sárkány emelkedett ki. A diák nem ijedt meg: felpattant a sárkány nyakába, a
könyvével pedig irányítani kezdte a fenevadat.
Ahogy a magasba emelkedtek, a
sárkány farka hatalmas viharfelhőket kavart. Jégeső zúdult a fösvény asszony
földjeire, a szél pedig elhordta a házának a tetejét. De az özvegyasszony
kertjét elkerülte a vihar, ott még a rózsák szirma sem görbült meg.
A garabonciás diák a
viharfelhő hátán lovagolva eltűnt a hegyek mögött. Senki sem tudta, honnan
jött, és hová tart, csak azt tudták, hogy a "hetedik iskolából" jött,
ahol a természet erőit tanítják. Azóta is mondják a faluban: ha jön a vihar, és
a felhők között egy sötét alakot látsz suhanni, ne sajnáld tőle a tejet, mert a
garabonciás nem felejt!
A garabonc (vagy teljes nevén garabonciás diák) a vándorló, „tudós” mágus, aki egyszerre volt félelem és tisztelet tárgya.
 |
| Garabonc - a Nemrót Aranykertje Templom oltárán |
Hogyan lesz valakiből garabonciás?
A néphit szerint nem születni kell rá, hanem tanulni. A garabonciás egy diák, aki elvégezte a tizenhárom iskolát (a „fekete iskolát”).
• Úgy tartották, hogy az osztálytársai közül tizenharmadikként ő az, akit az ördög vagy a sors kiválasztott a titkos tudományok elsajátítására.
• Miután végzett, nem állt munkába, hanem rongyos ruhában, nagy fekete köpenyben, hóna alatt bűvös könyvével járni kezdte az országot.
A garabonciás ismertetőjegyei
• A bűvös könyv: Mindig van nála egy könyv, amiből a varázsigéket olvassa. Ebben benne van minden: hogyan kell vihart támasztani, aranyat csinálni vagy láthatatlanná válni.
• A tejkérés (a próbatétel): Amikor beállít egy házhoz, sosem pénzt kér, hanem tejet. Ez egy teszt:
• Ha adnak neki, megáldja a házat.
• Ha azt hazudják, hogy nincs (pedig van), vagy sajnálják tőle, akkor haragra gerjed. Ilyenkor a könyvéből kiolvassa a vihart, és jégesőt küld.
• A sárkánylovas: A leglátványosabb képessége, hogy tud sárkányon lovagolni. A néphit szerint a garabonciás a mocsarakban vagy tavakban alvó sárkányokat a könyvével felébreszti, kantárt vet rájuk, és a fellegek közé vágtat velük. A viharokat és a villámlást a sárkánya csapkodása és tüze okozza.
Garabonciás vs Táltos
Bár
mindketten varázserejű lények, fontos különbség van köztük:
|
Tulajdonság |
Táltos |
Garabonciás |
|
Eredet |
Születik (felesleges csonttal/foggal) |
Tanulja (iskolában szerzi a tudást). |
|
Küldetés |
A közösség védelmezője, gyógyító |
Magányos vándor, segítő, ám gyakran bosszúálló vagy
csintalan. |
|
Eszköz |
Dob, bűvös erejű tárgyak |
Könyv (az írott tudás hatalma). |
 |
| Dordzse Legpa |
Más magyarázat szerint a szó valószínűleg az olasz chiromanzia (tenyérjóslás) vagy a latin necromantia (halottidézés) szavak elferdített, délszláv közvetítéssel hozzánk került változata.