 |
| Csorha János tátos - Nemrót Aranykertje Templom, TAR |
Csorha János gyenge csikófoggal született, ugyanezért tátos volt.
Mikor a tizenkét évet
betöltötte, annyira nyugtalan lett, hogy sehol sem találta a helyét s elválva
atyjától, hegyeken-völgyeken ment mindaddig, míg el nem ért a Tátosok-tavához.
Ide azután odajöttek a
tátosok, tanácskoztak, de őt, a fiatal tátost nem eresztették magukhoz, hanem
visszaküldte őt egy vén tátos s azt mondta neki, hogy csak tizenkét esztendő
mulva jöjjön közéjök s tudtára adta neki azt is, hogy Pünkösd hajnalán a
szomszédjuk szamara egy öszvért fog elleni, legyen ott készen a kantárral, mert
különben a Boszorkányok tőle elfoglalják; ez a csikó tátos lesz.
A csikó eltűnt, tizenkét évre
megjelent, s Csorha Jánosnak adott egy vakarót, kefét és törülőszűrt azzal az
utasítással, hogy azokkal az ő utasítása szerint cselekedjék.
Kevés vártatva felhő kerekedik
az égalján, jönnek a Boszorkányok, Csorha János felugrik a csikajára s nyargal
vele hegyen-völgyön keresztül; de mikor már majd utólérték a Boszorkányok, Csorha
János a csikó tanácsára hátratartja a vakarót s oly sűrű erdő lett belőle, mint
a vakaró. A Boszorkányok sokáig kínlódtak, míg a sűrű erdőn keresztül birtak
vergődni, de mégis keresztülvergődtek.
Későbben, hogy ismét majd
utólérték a Boszorkányok, hátratartotta a kefét, most a Boszorkányok előtt
kefesűrűségű erdő lett. Ezen is nagy kínnal bár, de mégis áttörtek a
Boszorkányok.
Végre a törülőszűrt tartotta
hátra, s mielőtt a Boszorkányok ezen keresztültörhettek volna, ők már a tóhoz
értek.
Itt Csorha János elbocsájtotta
csikaját, maga pedig lement Alsó-Indilába. A király itt éppen akkor doboltatta
ki, hogy aki úgy el tud bujni, hogy a leánya meg nem látja, annak adja őt
feleségül. Ám ha nem képes úgy elbujni, halálnak halálával hal meg.
Csorha János vállalkozott.
– Jól van fiam, jól van ! –
mondja a király – de látod-e, itt van kilencvenkilenc emberfej karón. Te leszel
a századik, ha nem tudsz elbujni.”
Csorha János elment a
tengerszélre, beugrott a tengerbe s belebujt a czethal gyomrába. Ezt Csorha János
egy öreg ősz ember tanácsából tette. A királyleány pedig fölment a gyémánthegy
csúcsára, honnan az egész világra el lehetett látni, összenézte a földet, nem
látja; fölnéz az égre, nem látja; lenéz a tengerbe s így szól:
– Gyere ki, Csorha János, a
czethal gyomrából!
Most az öreg ősz ember
tanácsára kiment a legmagasabb hegyre s mikor a Nap fölkelt, a hátára ugrott. A
királyleány délben fölmegy a legmagasabb hegyre, körülnézi a földet, nem látja;
körülnézi az eget, nem látja; már csüggedni kezdett; de véletlenül a Napba
tekintett s Csorha Jánost onnan is előhívta.
Harmadnapon az öreg ember
tanácsára bolhává változott s rózsába bujt; a rózsát koszorúba fonyták s mikor
a királyleány a hegyre ment, a koszorút a homlokára kötötték. Körülnézett a
királyleány égen, földön, tengereken, mindenütt a világon, de Csorha Jánost
sehol sem látta, pedig láthatta volna, mert a homlokán volt; azért így szólt:
– Jöjj elő, nem látlak!
Erre Csorha János a leány
előtt termett; azután megesküdtek s most is boldogul élnek, ha meg nem haltak.
 |
| Csorha János tátos - Nemrót Aranykertje Templom, TAR |
Csorha táltos (vagy egyes forrásokban Csorba vagy Csorna) története a magyar népi hitvilág és a történeti mondák határmezsgyéjén mozog. Bár a „csorha” szót korábban a csordával és a népnyelvvel azonosítottuk, ebben a kontextusban egy konkrét, legendás alakról van szó.
Ki volt Csorha táltos?
A népi emlékezet szerint
Csorha egy hatalmas erejű táltospásztor
volt, aki Somogy vármegye erdeiben és pusztáin élt. A táltosok hagyományos
tulajdonságaival rendelkezett:
•
Felesleges csonttal született: A monda szerint foggal jött a világra (ami a
táltos-lét alapfeltétele).
•
Uralkodott az állatokon: Nem kellett terelnie a jószágot; a „csorhát” (azaz a
csordát) egyetlen füttyentéssel vagy bűvös pálcájával irányította. Az állatok
engedelmeskedtek neki, a farkasok pedig elkerülték a nyáját.
• Időjós és viharcsendesítő: Képes volt elűzni a jégesőt, vagy épp ellenkezőleg: vihart támasztott, ha meg akarta büntetni azokat, akik nem adtak neki szállást vagy ételt.
A leghíresebb monda: A táltospárbaj
A Csorha-történetek
csúcspontja gyakran a táltosviadal.
A magyar mitológia szerint a táltosoknak időnként meg kell küzdeniük egymással
(rendszerint bika vagy lángnyelv képében), hogy eldöntsék, kié legyen a hatalom
egy adott terület felett, vagy ki irányítsa a felhőket.
A monda szerint Csorha egy
idegen táltossal csapott össze. A küzdelem alatt az ég elsötétült, és két
hatalmas bika rontott egymásnak a falu felett a fellegekben. Csorha (a „mi
táltosunk”) vesztésre állt, ezért leszólt a falusiaknak, hogy segítsenek neki:
vágják el a fekete bika (az idegen) inát vagy üssék meg azt egy vasvillával.
A történet végkifejlete gyakran tanító jellegű: ha a falusiak segítettek neki, bőséges termés és jó idő követte a harcot. Ha megtagadták a segítséget, Csorha elhagyta a vidéket, és a területet aszály sújtotta.
Miért „Csorha”?
A név ebben az esetben kettős
jelentésű lehet:
1. Ragadványnév: Utalhat a „csorha” (csorda) őrzésére, tehát ő a
„Csordás Táltos”.
2. Testi jegy: A népnyelvben a „csorba” (hibás fogazatú vagy sérült) szóból is eredhet, ami szintén a táltosok különös ismertetőjele (például egy hiányzó vagy épp plusz fog).
Összegzés
Csorha táltos alakja a „tudós pásztor” archetípusa. Ő az az
ember, aki a társadalom peremén él (pásztorként), de transzcendens erejével
védi a közösséget. Története emlékeztet minket a kereszténység előtti magyar
hitvilág túlélésére a paraszti kultúrában, ahol a táltos már nem pap, hanem egy
természetfeletti képességekkel bíró, magányos hős.
*
A mese második része:
Tanítás az elme természetéről
Az elbújás a szabadulás, a
túljutás a kényszerű lét, halál s szenvedés körén. Aki nem tud elbújni, annak
bére a halál, azaz benne marad a szenvedés körében. Erre emlékezteti Csorha
Jánost a király, a próbatétel, az elbújás vagy elrejtezés előtt.
AZ ELBÚJÁS ÉS A KIRÁLYLÁNY
A tanító – az öreg ősz ember –
itt szembesíti a Csorha Jánost – a kereső elmét – a tudással, amely a
királylány képében jelenik meg.
A szembesülés három
próbatételben történik: a tanító megmutatja Csorha Jánosnak, hogy a jelenségvilág
határain belül lehetetlen elbújni a királylány által megtestesített közönséges
tudás elől. Csorha János elbújt a tengerbe, a cethal gyomrába, de itt még
nem lehetett elrejtezni. Utána elbújt a Nap mögé, s ott sem lehetett
elrejtezni.
A KÖZÖNSÉGES TUDÁS
A jelenségvilágban sehol sem
lehet elrejtezni a közönséges tudás elől. Ezt magyarázta meg a tanító Csorha
Jánosnak. A tenger mélye és a Nap magasa az alsó és felső világot jelenti,
amely még mind a közönséges elme birodalma.
A királylány mindhárom elbújás
alatt a közönséges tudást jeleníti meg. A virágoskert az elme jelképe, ahol a
gondolatok, mint rózsák teremnek. A kert legszebb rózsái a vallások és
gondolatrendszerek, amelyekkel egyfelől csodálatos eredményeket érhetünk el, ám
másfelől gyilkos módon vissza is élhetünk. Ezt teszi itt a közönséges tudást
megtestesítő királylány, aki még a kert legszebb rózsáit is, lealacsonyító
módon, csak a saját önző céljaira használja, amikor a rózsák segítségével
Csorha János fejét karóba akarja juttatni, amint azt már kilencvenkilencszer
meg is tette.
Gondoljuk csak el, egész
életünket gondolataink, és a valóságra vetített képzeteink kergetésével
töltjük. Még akkor is, amikor az elméről beszélünk, csak a gondolatokra és az
érzelmekre utalunk. Akkor pedig, amikor kutatóink azt tanulmányozzák, amit ők az
elmének képzelnek, csak az elme kivetítéseit nézik. Soha senki sem tudja
igazából magát az elmét, a végső forrást szemügyre venni, amiből az elme
mindezen megnyilvánulásai születnek. Ennek végzetes következményei vannak.
 |
| Kép a Platón barlangja című műből, melyben Platón szintén arra mutat rá, hogy az elme kivetítései helyett a végső forrást találjuk meg |
A közönséges tudás által elkövetett visszaélésekre sok példával szolgál a mai természettudomány is, amely mint gondolatrendszer az elme egyik legszebb virága, de mindez a közönséges elme kezében atomszennyeződést, vegyi háborút, élő környezetünk és emberi életek tömeges pusztulását és megrokkanását okozza. Nemcsak a tudomány, de a vallás is ilyen, ha közönséges elmék kezében van.
Thomas Merton: „Mit nyerhetünk
a holdutazásokkal, ha nem tudunk átkelni a feneketlen mélységen, ami önmagunktól
elválaszt bennünket. Ez a legfontosabb a felfedező utazások között. Nélküle az
összes többi nemcsak hogy haszontalan, hanem még végzetessé is válik.”
A rossz kezekbe került
tudásról szól e régi példázat:
„Egy majom megtanult vizet
forralni az emberektől. Tüzet rakott és egy fazékban felrakta a vizet. Azonban
a tudása csak eddig terjedt, és amikor a víz felforrt és zubogni kezdett,
kétségbeesett, nem tudta mit tegyen, beledobott egy hatalmas követ, s leforrázta
magát.”
A HARMADIK ELBÚJÁS
A tanító Csorha Jánosnak
megmutatja az elme természetét szemtől-szemben. A rávezetés módszere fokozatos.
Csorha János bolhává változik, és egy rózsában elbújik. A virágot koszorúba
fonják, majd a királylány homlokára kerül. Eddig a rózsákat (az elme gondolatait)
használta a királylány az elbújt Csorha János megtalálására. A megtalálás
mindig sikerült, amíg a Csorha János a külső jelenségek mögé rejtőzött. De
amikor a Csorha János egy rózsába, azaz egy gondolatba bújik el, a királylány
tudása véget ér. A közönséges tudás a gondolat természetének felismerésére
képtelen.
A FELISMERÉS
„Körülnézett a királyleány
égen, földön, tengereken, mindenütt a világon, de Csorha Jánost sehol sem
látta, pedig láthatta volna, mert a homlokán volt; azért így szólt:
– Jöjj elő, nem látlak!
Erre Csorha János a leány
előtt termett”
Ez a felismerés pillanata,
a tudás itt ismeri fel az elme természetét. A közönséges tudás átalakul tiszta
tudássá. Ettől kezdve a királylány nem a közönséges, hanem a tiszta tudást
jelképezi. A tanító – az öreg ősz ember – munkája véget ért, rávezette
tanítványát a tiszta eszmélet természetének felismerésére, és ezzel átadta
helyét a megvalósult tiszta tudásnak, a királylánynak.
Nincs többé szükség külső
tanítóra, a belül megszületett, tiszta tudás maga a belső tanító, aki az út
kezdetétől végig kísérte Csorha Jánost, mindig olyan ügyes módszereket
alkalmazva tanításához, melyek a legjobban segítették fejlődésében. Ezután
következik a teljes beteljesülés, a nász.
A Csorha János útja célhoz
ért. Elnyerte a királylány – a tiszta tudás – kezét. Az egyesülésben a
megvilágosodásra törekvő Csorha János az együttérzés megtestesülésévé válik.
Megvalósult a teljesség, az együttérzés és tudás elválaszthatatlan egysége.