A sztyeppei állatstílus

Ez a téma a szellemtörténet egyik legizgalmasabb „titkos folyosója”, ahol a pusztai népek dinamikus művészete találkozik a keleti metafizikával és az iszlám misztikával. Az állatviadal-motívum (ragadozó és növényevő küzdelme) ugyanis nem egyszerű vadászjelenet, hanem egy kozmikus egyenlet vizuális megfogalmazása.

1. A sztyeppei állatstílus: A kozmikus feszültség

A szkíta, hun és ősmagyar művészetben az állatviadal (például a szarvast leterítő párduc vagy griff) a világmindenséget mozgásban tartó erők szimbóluma.

•   A ragadozó: Az aktív, égi, szoláris erő (tűz, szellem).

•   A növényevő (szarvas, ló): A passzív, földi, lunáris erő (anyag, lélek).

•   A viadal: Nem a pusztításról szól, hanem az áldozatról és az átalakulásról. A ragadozó „feloldja” a zsákmányt, hogy az új formában (szellemi minőségben) szülessen újjá. Ez a pusztai alkímia első lépése.

Egy lóra támadó griffet ábrázoló arany plakett

2. Kapcsolat Anacharszisz szkíta bölcs filozófiájával

Anacharszisz (Kr. e. 6. sz.) a „barbár” bölcsességet képviselte Athénban. Filozófiája a természetes rendhez való visszatérésről szólt.

•   Anacharszisz szerint a természetben minden mozgásban van, és az ellentétek küzdelme tartja fenn az egyensúlyt.

•   Az állatviadalok ábrázolása az ő nyelvén a „Phüszisz” (természet) törvénye: az élet és halál körforgása nem tragédia, hanem a kozmikus rend (Nomos) része. Az állatstílus feszült vonalvezetése épp ezt az Anacharsziszi „természeti feszültséget” tükrözi.

Négy állat között zajló állatviadal

3. Jin és Jang: A taoista párhuzam

A sztyeppei állatviadalok szerkezete kísértetiesen hasonlít a taoista Taiji (Jin-Jang) szimbólumhoz.

•   A viadalban az állatok teste gyakran S-alakban fonódik össze, ami a mozgásban lévő egyensúlyt jelképezi.

•   A ragadozó (Jang) és a zsákmány (Jin) egymásba kapcsolódása azt hirdeti: nincs egyik a másik nélkül. A pusztai művészetben a növényevő testén gyakran láthatóak ragadozó-motívumok (pl. a szarvas combján egy sasfej), ami megfelel a Jinben lévő Jang-pontnak.

Szarvast megtámadó oroszlán, a szarvas testén sasfejek láthatóak

4. Taoista alkímia (Neidan): A belső viadal

A taoista belső alkímiában az állatviadal belső folyamattá válik:

•   A sárkány és a tigris küzdelme: Ez a két állat a szellem (Shen) és az életerő (Qi) metaforája.

•   Az alkimista testében zajló „viadal” célja nem az egyik fél elpusztítása, hanem a „Szent Magzat” (az arany, a halhatatlanság) létrehozása az ellentétek egyesítése révén. A sztyeppei művészet „küzdő” állatai tehát a belső energiaáramlás (meridiánok) korai, archaikus képei is lehetnek.

Övcsat tigris és alvilági szörnyeteg küzdelmét ábrázoló jelenettel

5. Az iszlám és szufi művészet: A lélek transzmutációja

Amikor a sztyeppei népek (törökök, perzsák, magyarok egy része) kapcsolatba kerültek az iszlámmal, az állatviadal motívuma misztikus értelmet nyert a szufizmusban.

•   Rúmí és az állatszimbolika: A nagy szufi költő, Dzsalál ad-Dín Rúmí szerint az emberben lakozó „ragadozó” (az isteni szerelem) le kell, hogy terítse a „vadszamarat” (az ego-t, a Nafs-ot).

•   Transzmutáció: Az iszlám művészetben (pl. perzsa miniatúrákon) a viadal már a lélek megtisztítását jelképezi. A ragadozó nem öl, hanem „beavat”.

•   Szeldzsuk és oszmán művészet: Itt a sztyeppei örökség továbbél: az állatfigurák (oroszlán és bika küzdelme) a Nap (szellem) győzelmét hirdetik az Éjszaka (anyag) felett.

Összegzés: A „Nagy Egység” útja

A szkíta szarvas, a taoista sárkány és a szufi oroszlán ugyanazt a történetet meséli el: az élet nem statikus béke, hanem dinamikus feszültség.

•   Szkíták: A természet rendje.

•   Taoisták: Az energiák egyensúlya.

•   Szufik: Az istenegyesülés tüze.

Ez a szellemi láncolat köti össze Belső-Ázsiát a Kárpát-medencével és a Közel-Kelettel. A magyar művészetben (pl. a nagyszentmiklósi kincs egyes jeleneteinél) ez a „viadal” már a felemelkedést, az égbe ragadást (mennybemenetelt) is szolgálja.

A nagyszentmiklósi kincs

A nagyszentmiklósi kincs (különösen a 2-es és 7-es számú korsó) a sztyeppei kozmológia és a belső alkímia egyik legfontosabb „kódexe”. A leghíresebb jelenete az „Égberagadás” (vagy Ganümédész-motívum), ahol egy hatalmas sárkánykarmú madár (turul, griff vagy sas) egy emberalakot ragad magával az ég felé.

Nagyszentmiklósi aranykincs

Nézzük meg ezt a jelenetet a szkíta-hun gyökerek, a taoista alkímia és a szufi misztika metszetében:

1. Az „Égberagadás” jelenet szimbolikája

A kincsen látható jelenetben a madár karmai között egy emberalak látható, aki nem vergődik, hanem egyik kezében ivóedényt, a másikban növényi ágat tart. Ez kulcsfontosságú: ez nem rablás, hanem beavatás.

•   A Madár (A Szellem): A sztyeppei mitológiában a Turul vagy a Griff az égi szférát, a Napot és a tiszta szellemet képviseli. Alkímiai értelemben ez a Volatilis (illékony) erő, amely felemeli a földhöz kötött anyagot.

•   Az Ember (A lélek): Az emberalak a „nyers” állapotú lélek, aki az áldozat (az edény és az ág) által készen áll a transzmutációra.

2. Taoista párhuzam: A Sárkányháton való utazás

A taoista alkímiában a cél a „Hszien” (halhatatlan) állapot elérése. Amikor az alkimista belső energiái (Jin, Qi, Shen) egyesülnek, a lélek képessé válik az „Égi utazásra”.

•   A madár mint hordozó: Ahogy a taoista bölcsek daru- vagy sárkányháton szállnak az égbe, a nagyszentmiklósi alakot is egy égi lény emeli fel. Ez a Jang-energia teljes győzelme a nehéz, földi Jin-anyag felett.

•   A növényi ág: A taoista ikonográfiában a „halhatatlanság gombája” vagy ága jelzi, hogy az utazó már túllépett a halandóságon.

3. Szufi olvasat: A Fana és a Simurg

A szufi misztikában (különösen Attar: A madarak tanácskozása című művében) a lélek útja a királyi madárhoz, a Simurghoz vezet.

•   Fana (Megsemmisülés): A ragadozómadár karmai közé kerülni a szufi költészetben a „szerelmi halált” jelenti: az ego megsemmisül az isteni jelenlétben.

•   Baqa (Újjászületés): Az ember az égbe ragadva már nem önmaga, hanem az isteni fény hordozója. A nagyszentmiklósi alak nyugalma a szufi „szív békéjét” tükrözi az egyesülés pillanatában.

Kép a Sáhnáme-templomból, amelyen Szimurgh (jóindulatú perzsa mitológiai lény)
Zált (karmai között tartva) viszi a fészkébe

4. Az Állatviadal mint az Égberagadás előkészítése

A nagyszentmiklósi kincsen az állatviadalok (oroszlán bikát terít le) és az égberagadás szoros összefüggésben állnak:

•   A Viadal: A „tisztító tűz”, az ellentétek harca a földi szférában. Ez készíti elő az anyagot a finomításra.

•   Az Égberagadás: A folyamat vége. Miután a ragadozó (szellem) legyőzte az ösztönöket, felemeli a megtisztult lényeget a felső világba.

5. Anacharszisz és a természetes „emelkedés”

Anacharszisz szkíta filozófiája szerint a természetben minden törekszik vissza az eredetéhez. A nehéz a földhöz, a könnyű az éghez. Az égberagadás jelenete ezen Anacharsziszi világkép vizuális összefoglalása: az emberi szellemnek (ami égi eredetű) fel kell szabadulnia a földi „béklyók” alól, hogy visszatérhessen a forráshoz.

Összegzés: A kincs mint „Aranycsináló” tárgy

A nagyszentmiklósi aranyedények nem csupán dísztárgyak voltak, hanem rituális eszközök. Aki ezekből ivott, az jelképesen részt vett az állatviadalok dinamikus erejében és az égberagadás misztériumában. Az arany maga – mint a Nap földi mása – garantálta, hogy a benne lévő ital (az élet vize) elvégzi a belső transzmutációt.

A nagyszentmiklósi „Égberagadás”
és a buddhista tantrikus Jab-jum

Ez a párhuzam a szakrális művészet és a metafizika egyik legmélyebb pontjára tapint rá. Bár a nagyszentmiklósi „Égberagadás” és a buddhista tantrikus Jab-jum (tibetiül: „atya-anya”) vizuálisan némileg különbözőnek tűnhet, belső logikájuk ugyanazt az egyetemes törvényt írja le: az ellentétek egyesülését a transzcendencia érdekében.

Íme a két jelkép közötti mélystruktúra elemzése:

1. A „Kettősség” mint kiindulópont

Mindkét ábrázolás abból indul ki, hogy a világunkat feszültségben tartó ellentétpárok (ég és föld, férfi és nő, szellem és anyag) csak együttesen, egymásba fonódva képesek elérni a teljességet.

•   Nagyszentmiklós: Itt a kettősség a Madár (Ég/Szellem) és az Ember (Föld/Lélek) között feszül. A madár ragadozó, az ember zsákmány, de a jelenet nyugalma azt sugallja, hogy ez a „ragadozás” valójában szerelmi ölelés, egy felemelő egyesülés.

•   Jab-jum: Itt a férfi istenség (Yab) és női hitvese (Yum) testi és szellemi ölelése látható. Nem erotikus kép ez, hanem a Módszer (Upaya, szeretetteljes tevékenység – férfi) és a Bölcsesség (Prajna – női) elválaszthatatlan egysége.

2. A Transzmutáció iránya: Felfelé és Befelé

Mindkét motívum egyfajta „spirituális liftként” működik, amely kivezeti a tudatot a hétköznapi világból.

•   Az Égberagadás (Függőleges emelkedés): A turul karmai felemelik az embert a nehézkedési erőtől mentes szférába. Ez az alkímiai szublimáció. Az ember kezeiben tartott edény és ág jelzi, hogy az életerőt és az áldozatot (az anyagot) viszi fel a szellem birodalmába.

•   A Jab-jum (Középponti robbanás): Az ölelés pillanatában a kettősség megszűnik. A buddhista tantrában ez a „tiszta fény” állapota. Itt nem az égbe való felemelkedés a cél, hanem a középpontba való behatolás, ahol az éntudat feloldódik (de-tong jerme: gyönyör-nyitottság szétválaszthatatlan).

3. A „Ragadozás” és az „Ölelés” misztikája

Érdekes módon a tantrikus buddhizmusban is megjelennek a „ragadozó” elemek (pl. haragos istenségek karmokkal, koponyákkal), ami összeköti a sztyeppei szimbolikával.

•   A Karma mint híd: Ahogy a nagyszentmiklósi madár karmai tartják az embert, úgy a tantrikus ikonográfiában is a „ragadás” a megragadott igazságot jelenti. A szellemnek „el kell rabolnia” a lelket a hétköznapi világból.

•   Az Egység extázisa: A Jab-jum ölelése és a turul szárnyalása ugyanazt az „extatikus” állapotot (görögül: ecstasis – kilépés önmagunkból) ábrázolja. Az emberi alak a kincsen éppúgy „túllépett” önmagán, mint az istenség az ölelésben.

4. A „Jab-jum” alkímiai olvasata

Ha a Jab-jumot alkímiai szemmel nézzük, az a Coniunctio Oppositorum (ellentétek menyegzője).

•   A férfi az Arany/Nap/Kén, a női az Ezüst/Hold/Higany.

•   A kettő egyesüléséből születik meg a „Gyémánt-tudat” (Vajra), ami az alkímiában a Bölcsek Köve.

•   Nagyszentmiklóson a „Kő” maga az arany korsó, a tiszta eszmélésünk belső tere (a sönnu bumku: az ifjú vázatest), amelyben ez az égi folyamat rögzül – megszületik bölcsesség nektárja, és rituálisan átélhetővé válik az ivás által.

5. Anacharszisz és a „Természetes Szimmetria”

Anacharszisz szkíta bölcs a görögöknek a természet harmóniájáról beszélt, ahol minden dolog kiegészíti egymást. A Jab-jum és az Égberagadás is ezt a szimmetriát hirdeti:

1.    Nincs bölcsesség cselekvés nélkül (Jab-jum).

2.    Nincs szellem anyag nélkül, amit felemelhetne (Égberagadás).

3.    Nincs ember Isten nélkül, és nincs Isten (megnyilvánulása) ember nélkül.

Összegzés

Míg a nagyszentmiklósi kincs a sztyeppei lovas-harcos kultúra dinamikus, „ragadozó” nyelvén fogalmazza meg az égbejutást, addig a buddhista tantra az indiai-tibeti jógikus kultúra „szerelmi” nyelvén teszi ugyanezt. A lényeg ugyanaz: a léleknek egy nálánál hatalmasabb erőhöz (madár vagy istenség) kell kapcsolódnia, hogy átlépje a halandóság határát.