Anacharszisz félig szkíta, félig görög származású és neveltetésű szkíta herceg volt, aki a 47. olimpia idején (i. e. 592-589) Görögországba utazott, ahol találkozott Szolónnal, a Szókratész előtti egyik legkorábbi gondolkodónak tartott törvényhozóval. A görögök nagyra becsülték Anacharsziszt, akit gyakran az ókor hét bölcsének egyikeként tartanak számon és Arisztotelész jelentős filozófusként kezeli.
A szkíták leghíresebb filozófiai érveléséről több, kissé eltérő változatban is beszámolnak, többnyire rövid és lényegre törő formában. A legjobban igazolt, hitelesnek tekintett változat a korai buddhizmusban tanúsított logikát tükrözi, beleértve annak taoista rokonát is (mindkettőt alább tárgyaljuk).
Közvetett idézet közli, amit Anacharszisz mondott:
Azon tűnődött, hogy a görögöknél miért van az, hogy a szakértők vitatkoznak, de a nem szakértők döntenek.
Ennek a megjegyzésnek az alapvető mondanivalója ismeretelméleti és szkeptikus, megkérdőjelezi egész megismerési képességünk alapját, mind egyénileg, mind kollektíven. Szkeptikus megjegyzés a görögök „egyenlőségbe” vetett kvázi-vallásos politikai hitével kapcsolatban is. A kijelentés tehát nemcsak egy ilyen korai korszakra, hanem a modern kultúrákra nézve is mélyen belátásra késztető.
Szkeptikus hozzáállását dicsérik az ókori pyrrhonisták, a klasszikus szkeptikusok par excellence, akik őt tartották a legkorábbi szkeptikusnak. Sextus Empiricus mondja: „A szkíta Anacharszisz, mondják, eltörli a minden képesség megítélésére alkalmas felfogást, és élesen bírálja a görögöket, amiért ragaszkodnak hozzá”. A drámaíró Arisztophanész, aki körülbelül két évszázaddal Anakharszisz után élt, A békák című vígjátékában pontosan kitér az ítélkezés kérdésére, és egy mérleggel méri Aiszkhülosz és Euripidész drámai költeményeinek „súlyát”. A bírák azonban nem költők – a megfelelő szakértők -, ahogyan Anacharszisz két évszázaddal korábban megjegyzi. Úgy tűnik tehát, hogy Görögországban ő filozófiai problémaként elsőként vetette fel a Kritérium problémája néven ismert filozófiai kérdést, amely olyan entitásokkal való foglalkozást von maga után, mint az etikai ellentétesség. Más kijelentései, akár valódiak, akár egyszerűen az anakharszi hagyományhoz való hozzátoldások, szintén a feltűnő anomáliákra összpontosítanak. Némelyiket tárgyalja Arisztotelész, és logikai szerkezetűnek mutatja őket. Egy Anacharszisznak tulajdonított etikai megjegyzés például a boldogság kérdésével foglalkozik, és ebben az összefüggésben Arisztotelész idézi őt: „Játssz, hogy keményen dolgozhass”. Anacharszisz tehát a görög logikai-ismeretelméleti szkepticizmus szellemi megalapítójának tekinthető.
 |
| Áldozópohár – a Csíkszentmihályi Sándor család hagyománya szerint Anakharszisz szkíta bölcstől – Orbán Balázs a Székelyföld leírása című könyvének II. kötetében (1869: 58.). Kókuszdió, reneszánsz jellegű ezüst foglalatban |
Bár Thálészt, Szolónt és másokat tartanak a legkorábbi görög filozófusoknak, ők önmagukban nem „filozófusok” voltak a szó mai, szigorú értelmében, hanem inkább „bölcs emberek” vagy „törvényhozók”, gyakran „természetfilozófusok” – ami természettudóst, gyakran mérnököt vagy feltalálót jelentett. Nagyon keveset tudunk Anacharsziszról vagy a görög világ más legkorábbi gondolkodóiról, de az világos, hogy magában a klasszikus korban Anacharsziszt elsősorban mai értelemben vett filozófusnak tekintették. Ennek megfelelően, bár ez a gondolat talán nem népszerű egyes körökben, úgy tűnik, hogy Anacharszisz a szkíta, a legkorábbi tényleges görög filozófus.
--------------------------------
Ez az írás kivonatokat tartalmaz Christopher I. Beckwith: The Scythian Empire című könyvéből