 |
| Ülő Buddhák sokaságát ábrázoló festmény Ajanta falán, az indiai Maharashtra barlangjaiban. Feltételezések szerint a barlangok Krisztus előtti első és második század között keletkeztek és az i.sz. 5. században a világ egyik legrégebbi buddhista helyszínévé váltak. |
„Minden atomban annyi buddha van, ahány atom van a világegyetemben, és minden buddhát buddhafiak vesznek körül...” Buddha
 |
| Dalai Láma – Egyetlen atom tökéletes ismerete az adott atomnak a végtelen világegyetem összes többi jelenségéhez fűződő viszonyainak ismeretét jelentené |
A Dalai Láma írja:
A buddhista világban elismerjük, hogy a világegyetem eredetének teljes megismerése gyakorlatilag lehetetlen. A Virágdísz Irat című Széles Út szöveg tartalmaz egy hosszadalmas kifejtést a végtelen világegyetemekről és az emberi megismerés korlátairól. A „Megszámlálhatatlan” című fejezet felsorol egy sor rendkívül magas számot, melyeket olyan címszavakkal látnak el, mint „megszámlálhatatlan”, „mérhetetlen”, „határtalan” és „hasonlíthatatlan”. A legmagasabb szám a „ki-nem-mondható a négyzeten”, amely annyit tesz, mint a „kimondhatatlan” szorozva önmagával! A Virágdísz Irat felveti a kérdést, hogy ha a „ki-nem-mondható” számú világegyetem minden egyes atomja „ki-nem-mondható” számú világegyetemet tartalmaz, még azzal sem merítjük ki a világrendszerek számát.
Hasonlóképp, a szöveg gyönyörű költői sorokban hasonlítja a világ bonyolult és mélységesen összefüggő valóságát egy kristálygyöngyökből álló végtelen kiterjedésű hálóhoz, melyet Indra drágakőhálójának neveznek. A háló minden egyes csomójánál egy kristálygyöngy van, amely összefügg az összes többivel, és tükrözi önmagában mindet. Az ilyen hálón egyik gyöngy sincs sem a középpontban, sem a kerületen. Minden egyes gyöngy a középpontban van, mivel tükrözi az összeset. Ugyanakkor a szélen van, mivel ő maga tükröződik az összes többi gyöngyben. Adott lévén minden dolog mélységesen összefüggő volta a világegyetemben, nem lehetséges tökéletesen megismerni még csak egyetlen atomot sem, hacsak valaki nem mindentudó. Egyetlen atom tökéletes ismerete az adott atomnak a végtelen világegyetem összes többi jelenségéhez fűződő viszonyainak ismeretét jelentené.
 |
| A mahájána buddhizmus egyik híres metaforája az ‘Indra hálója’ kifejezés, amely a jelenségek közötti összefüggést, ok-okozatiságot jelképezi. |
A Kálacsakra szövegek azt tartják, hogy kialakulása előtt minden adott világegyetem az üresség állapotában van, ahol annak minden anyagi eleme a lehetőség alakjában létezik, mint „tér részecske”. Egy bizonyos pontnál, mikor az adott világegyetemben kibontakozásra kerülő lények karmikus adottságai megérnek, a „szél részecskék” kezdenek összeállni egymással, és egy kozmikus szelet hoznak létre. Ezután a „tűz részecskék” állnak össze, és létrehoznak nagyerejű hőtöltéseket, melyek a levegőben száguldanak. Ezt követően a „víz részecskék” állnak össze és viharos „esőt” alkotnak, villámlás kíséretében. Végül a „föld részecskék” állnak össze, és a többi elemmel elegyedve, megkezdik a szilárdság alakját ölteni. Az ötödik elem, a „tér” áthat minden más elemet, mint bennerejlő erő, és ezért nem rendelkezik megkülönböztetett léttel. Egy hosszan tartó folyamat során ez az öt elem kiterjeszkedik és kialakítja a fizikai világegyetemet, ahogyan azt mi ismerjük és megtapasztaljuk.
Eleddig úgy beszéltünk a világegyetem eredetéről, mintha az pusztán csak élettelen anyag és energia elegyéből állna – galaxisok, fekete lyukak, csillagok, bolygók és a szubatomikus részecskék vadonja. A Belső Ösvény távlatából azonban az elme szerepe a kritikus kérdés. Például, mind a Kálacsakra, mind az Abidharma kozmológia sajátja az a nézet, hogy egy adott világegyetem kialakulása bensőségesen kapcsolódik a lények karmikus adottságaihoz. Mai nyelven megfogalmazva, tekinthetjük úgy, hogy ezek a buddhista kozmológiák azt állítják, a bolygónk oly módon fejlődött ki, hogy képes legyen támaszul szolgálni mindazon lények evolúciójához, amelyek a Földön ma létező fajok miriádjainak alakját öltik (alakjukat pedig karmikus adottságaiknak megfelelően nyerik el)...
 |
| Kálacsakra mandala |
A buddhista kozmológia szívében nemcsak azt az eszmét találjuk, hogy világrendszerek sokasága létezik (egyidejűleg) – bizonyos szövegek szerint végtelenül több, mint a Gangesz medrében található homoksze-mek száma –, hanem azt az eszmét is, hogy ezek állandóan a keletkezés és elmúlás állapotában vannak. Ez azt jelenti, hogy a világegyetemnek nincs abszolút kezdete.
A holografikus paradigma
Buddha tanításához, mely szerint a számtalan világegyetem minden egyes atomja számtalan világegyetemet tartalmaz, a huszadik század második felének, az informatika korának holografikus paradigmája hozta közel a nyugati tudományos gondolkodást. Az történt, hogy egyes élvonalbeli kutatók túlléptek a régi szemléleti modellen, mely a világ leírásához az anyagi részecskék képzetét használja. Az új informatikai modell ehelyett az információt veszi alapul. Az új modell szerint a világ egésze egy mindent magába foglaló hologram. A világegyetem kézzelfogható szilárd formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság nem más, mint gigantikus hologram.
Mint tudjuk, ha egy kép hologramját félbevágják és lézerrel világítják meg, mindkét fél darab a teljes képet tartalmazza, bár kisebb méretben. Ha a darabokat tovább aprítják, minden kis darab magába foglalja az eredeti egész képet. A hagyományos fényképekkel ellentétben a hologram minden szelete az eredeti információ egészét tartalmazza. A világ részecskéit azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. A részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, a világegyetem is csak egy illúzió.
A világ megfogható képe így csak másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet pedig információk holografikus kavalkádja lesz. Ebből a holografikus agy csupán néhány, számára fontos – pontosabban az adottságai révén elérhető, más szóval a karmikusan kialakult szűrőjén áthatoló – információt választ ki, és azokat az érzékszervek jeleként értelmezi. Eközben az „objektív” valóság teljesen elsikkad. Bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozgunk a fizikai világban, ez csak képzelődés. Valójában holografikus vevőkészülékek vagyunk az információk tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szűk szelete a valóságnak, s még ezt a szeletet is a magunk korlátozott adottságainak keretén belül értelmezzük.
 |
| Modern pszichedelikus festmény |
A világmindenség hologramjának egy buddhista leírása
Az Avatamszaka szútrában olvashatjuk a világmindenség hologramjának egy buddhista leírását. Következzék ebből néhány rövid szemelvény:
„...Szudhana... nézte a rettenetesen magas és széles tornyot (sztúpát): több százezer kilométer széles volt, mérhetetlenül magas, mint az égbolt, és olyan hatalmas, mint a teljes világtér. Az építményt számtalan díszítés borította: baldachinok, zászlók, szalagok, drágakövek, ékszer- és igazgyöngyfüzérek, holdkorongok és félholdak, tarka lobogók, drágaköves hálók, aranyfonálra fűzött drágakövek, édesen szóló csengettyűk, harangjátékokkal ellátott hálók, záporozó virágok... illatos füstölőket eregető füstölőtartók... tükrök... drágakő fák... drágakővel kirakott sétányok... a megvilágosodást elérő lények képmásai, énekesmadarak, drágakő lótuszok, lótusztavak...
A nagy torony belsejében Szudhana más, hasonló épületek százezreit pillantotta meg; ezek mindegyikét oly végtelenül nagynak látta, mint a világteret. A tornyok egyenletesen töltötték be a teret minden irányban, mégsem lehetett összetéveszteni őket, mert mind egyformán tisztán látszott, miközben tükörképe az összes torony minden egyes részletében tükröződött... Szudhana …egyszerre észlelte magát minden toronyban, s mindegyik toronyban különböző változatos, elképzelhetetlen, csodálatos jeleneteket látott. Az egyikben látta, hogy a felébredés útját járó Maitréja első alkalommal törekszik a legmagasabb megvilágosodásra... egy másikban látta, hol folytatott szellemi gyakorlatot... egy másikban buddhákat és az őket hallgató lények gyülekezeteit látta... látta igaz tanításaik eltérő fennmaradási idejét...
...egy olyan tornyot látott, amely az összes többinél nagyobb volt... abban a toronyban megpillantott egy világegyetemet, mely egymilliárd világból állt, s rajtuk világrészek négyes csoportjait, szám szerint százmilliót...
ezekhez az elégedettség százmillió mennyországa tartozott... A mindentudás majdani elérésének bizonyosságával hallotta minden torony minden díszítményéből, a csengettyűs hálókból, a dobok, dalok és más hangszerek zenéjéből, és a toronyban lakó lényektől a szavak felfoghatatlan sokaságának mennydörgő robaját... az összes tanítást hallotta, úgy, ahogy azok a múltban elmagyaráztattak... Szudhana megszámlálhatatlanul sok tükröződésből összeálló képeket is látott a tükörben... szennyezett és tiszta földeknek... apró világoknak, hatalmas világoknak, finom világoknak, durva világoknak, Indra kozmikus hálójában lévő világoknak, fordított világoknak, sík világoknak, poklok, állatok és szellemek világainak, églakóktól és emberektől nyüzsgő világoknak a tükörképeit...
A tornyokat díszítő holdsarlókon számtalan hold, nap, csillag, bolygó tükröződését látta, amint felkelnek és bevilágítják a tíz világtájat... a fényűző tornyok falai sakktáblaszerűen ki voltak rakva különféle drágakövekkel, s minden ilyen négyzetben látta Maitréját (s számtalan életének minden mozzanatát)... a csodálatos jelenetek elképzelhetetlen képsorait látta eléje vetülni minden toronyból és az ott lévő minden tárgyról...
...e rövid idő alatt Szudhana úgy érezte, hogy több milliárd eon telt el...” (idézet a Gyémánt szútrából)
 |
| Kőrösi Csoma Sándor Béke Sztúpa |