Elméleteinknek az örökkévalóról épp annyi az értéke, mint a tojáshéjból még ki nem látó csibe külvilágról alkotott képének. (Buddha)
Az idők kezdetétől a történelem hajnaláig
A Belső Ösvény története a mi megszokott kozmológiai felfogásunk korlátozott szemléletén belül jelentkezik, és a tér-idő lehatárolt képzetén belül játszódik. A nyugati világszemlélet azt tartja, hogy a világegyetemnek volt egy meghatározott kezdete az időben, és úgy öltötte föl mai formáját az idők folyamán, ahogyan egy szobor fokozatosan alakot ölt a szobrász keze munkája nyomán.
Hagyományosan ezt a szemléletet egy teremtő isten eszméjéhez kapcsolják, vagyis egy olyan alanyhoz, aki egy tárgyi valóságot alakít ki a saját tervei alapján. Ehhez a képhez kapcsolódnak az olyan bölcseleti kérdések, mint az „előre elrendeltség” és a „sors”, valamint a „szándékosság” és a „véletlen”.
 |
| Samarpa ereklye sztúpája Jangpacsenben |
 |
Jakszőr zászló a Ramocse templom tetején, háttérben a Potala – Lhásza
|
A teremtő isten képzete
Buddha a Brahmadzsála Szútrában a teremtő isten képzetéről így tanít:
Vannak dolgok, amelyek mélyek, nehezen megláthatók, nehezen megérthetők, csendesek és fenségesek, túl a racionális gondolkodás körén, és csak a bölcs számára megragadhatók; dolgok, melyeket a Megvilágosult ad elő másoknak, miután közvetlen tudással a maga számára felismerte őket...
Vannak remeték és tudósok, akik múltról spekulálók, akiknek megrögzött nézeteik vannak a múltat illetően, s akik tizennyolcféle alapon különféle konceptuális tételeket állítanak a múlt vonatkozásában... Ezek között vannak, akik azt hirdetik, hogy az énünk és a világ részben örökkévaló, részben nem örökkévaló. Közülük sokan így gondolkoznak:
A világegyetem fokozatos megsemmisülése során a lények legnagyobb része az Abaszvara Bráhma istenvilágban születik újra. Ott időznek, elme által létrehozottan, és úgy maradnak hosszú időn át. Amikor azután a világ kezd újra alakot ölteni, egyszer csak megjelenik Bráhma üres palotája. Ekkor egy bizonyos lény, élettartama kimerülése vagy érdemei elfogyása folytán elmúlik az Abaszvara síkról, és Bráhma üres palotájában születik újra. Ott időzik, elme által létrehozottan, és így marad hosszú időn át.
Ezután, mivel olyan hosszú ideig tartózkodott ott egyedül, kielégületlenség és zaklatottság alakul ki benne, és így sóvárog: „Bárcsak mások is lennének e helyen!” Ezalatt, élettartamuk vagy érdemeik kimerülése folytán, bizonyos más lények is elmúlnak az Abaszvara síkról, és Bráhma üres palotájában, e lény társaságában születnek újra. Ott időznek, elme által létrehozottan, és így maradnak hosszú időn át.
Erre fel az a lény, aki elsőként született ott újra, így gondolkodik: „Én vagyok Bráhma, a Diadalmas, a Legyőzhetetlen, a Mindentlátó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Ezeket a lényeket pedig én teremtettem, mert először én óhajtottam: ‚Bárcsak mások is lennének e helyen!’ És miután e döntést meghoztam, e lények íme, megjelentek.”
A lények pedig, akik őutána születtek ott újra, így gondolkodnak: „Ő kell, hogy legyen Bráhma, a Diadalmas, a Legyőzhetetlen, a Mindentlátó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Bennünket pedig ő teremtett, mert látjuk, hogy ő volt itt előbb, és mi őutána jelentünk meg.”
Ezután az történik, hogy egy bizonyos lény elmúlik erről a síkról, és újraszületik az embervilágban. Itt odaadása, szorgalma és megfelelő elmélkedése révén a szellemi összpontosításnak olyan fokára jut el, hogy képes lesz a közvetlenül megelőző életének felidézésére, anélkül azonban, hogy ennél korábbra vissza tudna emlékezni. Azután így szól: „Minket ő, Bráhma, a Diadalmas, a Legyőzhetetlen, a Mindentlátó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható teremtett, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Ő állandó, szilárd, örökkévaló, nincs kitéve változásnak, s ugyanaz marad, mint maga az örökkévalóság. Mi azonban, akiket ő teremtett, és őáltala jelentünk meg ebben a világban – mi mulandók, változékonyak, rövid életűek vagyunk, s pusztulásra vagyunk ítélve.”
 |
| Sztúpák díszítik a kolostort körülvevő falat – Erdene Zuu, Mongólia |
A teremtés szemlélete a Belső Ösvényen
A Belső Ösvényen a teremtés szemlélete merőben más. A teremtés megértéséhez először is foglalkoznunk kell a lét és a nemlét kérdésével, amelyben az elménk kulcsfontosságú szerepet játszik.
Elménk a tapasztalás egyetemes alapja – ő teremti mind a boldogságot, mind a szenvedést, ő teremti azt is, amit életnek hívunk, és azt is, amit halálnak, az élet és a halál összes jelenségével, vagyis az egész világgal együtt. A Belső Ösvény szerint élet és halál az elmében van.
Az elme más szóval az éntudatot jelenti. Azt az alapvető és nagyon hétköznapi érzést, ami még álmunkban is velünk van: vagyok, létezem. Minden élményemnek, legyen az öröm vagy bánat, ez az alapja. Ha viszont szemlélődésben közelebbről megvizsgálom az éntudatot minden élményével, érzésével egyetemben, akkor rájövök, hogy nem találok semmit. Olyan, mint az álomban látott oroszlán, amely ébredés után nincs sehol. Felmerül a kérdés: az elmém létezik, vagy nem?
Csögyam Trungpa tibeti tanító szavaival:
„Mindnyájunknak van valami fogalma a látható valóságról. De érdemes megvizsgálni a Belső Ösvény szemléletét, amely nagyon különbözik a hétköznapi felfogástól.
A test érzéki valósága magába foglalja az alakzatokat, színeket és hangokat. Ez teljesen nyilvánvaló, és ezt mindenki tudja. Ugyanakkor a testnek van egy isteni, a hétköznapin túl levő valósága. Az isteni valóság azért létezik, mert a testek nem igazán testek, az alakzatok nem igazán alakzatok és a hangok, látványok, színek és tapintható tárgyak nincsenek igazán ott. Ugyanakkor, valójában tényleg ott vannak. A jelenségek ilyen játéka a lét és nemlét között állandóan folyamatban van, és mi oda-vissza hányódunk a kettő között. Általában vagy azt mondjuk, hogy nem vagyunk, és ehhez az állításhoz tartjuk magunkat, vagy azt mondjuk, hogy vagyunk, és megkísérelünk ehhez az állásponthoz ragaszkodni. De a Belső Ösvényen egyik álláspont sem tartható. Nem bízhatjuk rá magunkat érzéki tapasztalatainkra.
A dolgok vannak, mivel nincsenek – máskülönben nem létezhetnének. A dolgok azért létezhetnek, mert nem léteznek. A dolgok csak úgy létezhetnek, ha képesek a nemlétre is. A dolgok léte a nemlétükön alapul. Az országúton átmenő fehér kutya önmagában nem fehér kutya, mert a fehérsége a feketeségén alapul. Ezért a fehér kutya tényleg fehér kutya, mert a fehérség feketeségen alapul. Az országúton átmenő fehér kutya mindenképpen fehér kutya, mert nem fekete. Ugyanakkor nincs is országút.
Ez egy nagyon egyszerű következtetés, majdnem hogy együgyű: a holdsarló azért holdsarló, mert nem telihold. De ennek a nagyon egyszerű érvelésnek alapján egy egészen lenyűgöző és kifinomult rendszert tudunk építeni: én vagyok, mert nem vagyok; te vagy, mert nem vagy; én és te is vagyunk, mert én nem vagyok; és te és én mindketten vagyunk, mert mi nem vagyunk.
Az ilyen gondolatmenetek megértéséhez gyakorlásra van szükség, de ez a fajta gondolatmenet valóban igaz. Ahogy megértjük ezt a gondolatrendszert belátjuk, hogy a Nap fekete, mert ragyog, és a nappal éjszaka, mert nappal... és így tovább.
A test és a világ tapasztalása annyira leköt, és igénybe vesz minket, hogy nem tudjuk megoldani az értelem kérdéseit. A Belső Ösvényen a létezésbe és láthatókba vetett hit, és annak elhívése, hogy a testünk itt és valójában létezik, kérdéseket vet fel – vagyis ilyen képzeteket, hogy van testem, sovány vagy kövér vagyok stb. Ezek a kérdések aztán tanulmányozást igényelnek.
A test ’testsége’ révén létezik. Lehet ez a mi lélektani megközelítésünk, de ha újra rákérdezünk miből áll a ’testség’, azt fedezzük fel, hogy a ’nem-testség’-ből. Nem tudunk semmiféle választ találni, mert mindig kifutunk a válaszokból. Ebben van a nagy kérdés és egyben az ígéret is.
A ’gyémánttest’ erre az oda-vissza játékra utal: a dolgok láthatóan ott vannak, de ugyanakkor kérdésesek. Ez a ’játék’ egy határtalan nagy területet nyit meg, amellyel foglalkozni lehet. Nem kell agyondolgozni és tanulni magunkat, és nem kell a Belső Ösvény őrült professzoraivá válnunk, ehelyett a tapasztalás játékával foglalkozhatunk. A ’gyémánt-test’ szintjén a világ megtapasztalása teljesen jelenségszerű lesz. Ez a tapasztalás teljesen jelenségszerű, de ugyanakkor túlmegy a jelenségszerű tapasztalás képzetén, mivel a jelenség valójában nem létezik.”
A Belső Ösvényen a teremtés teremtő isten nélkül játszódik, és a tér és idő képzetei maguk is csak mint fogalmak szerepelnek. E szemlélet szerint, ha csak a jelen valóságunk kibontakozását vesszük szemügyre, akkor egy korlátozott szemléletet teszünk magunkévá, amely bizonyos célokra érvényes, azonban korántsem teljes. A kibontakozás és megsemmisülés egyidejű és összefonódik, és a mi jelenlegi világegyetemünk csak egy a sok közül. A hétköznapi valóság alakzatait jobb egyszerűen a tér-idő varázslatos játékának tekinteni, amely egy minden rögzített struktúránál alapvetőbb teremtő tudásnak a mozdulatait jeleníti meg. Buddha azt tanította, hogy egyetlen részecskében számtalan világegyetem található, és egyetlen szőrszálunkban számtalan valóság van.
 |
| Templom tetők Erdene Zuuban – Mongólia |
Kulcs a lét és nemlét kérdésének megértéséhez - Rejtett arc egy Belső Ösvény pecsétben
 |
Két kakas rejtett arccal - hun művészet, i. e. 6. sz. Pazyrik, Hunország, mai Mongólia
|
Amikor szembesülünk ezzel a pecséttel, először a két szembeforduló kakasra irányítjuk figyelmünket, amely a pecsét első, átalakulás előtti szintje. Ekkor a két kakas valóságos számunkra, azaz nyilvánvalóan létezik, és amíg azok észlelését fenntartjuk, addig az ábrában rejtőzködő tigrisfej nem létezik.
A második lépésben, ami az átalakulás szintje, megjelenik a tigrisfej, és ugyanakkor eltűnik a két kakas. Ekkor a tigrisfej jelenti számunkra a valóságot, így ennél a lépésnél már nem állíthatjuk tovább, hogy nem létezik. Ugyanakkor, amíg a tigrisre figyelünk, nem mondhatjuk azt, hogy a kakasok léteznek. Vagy a tigrisfejet, vagy a két kakast látjuk. Az, hogy melyiket vesszük észre, saját döntésünktől függ, azaz attól, hogy melyik nézőpontot választjuk. Ha észrevesszük a tigrisfejet, akkor a kakasokat nem látjuk. Ha a kakasokat vesszük észre, akkor a tigrisfejet nem látjuk. Egyszerre a kettőt nem láthatjuk. Vagy a két kakas van a pecséten, vagy pedig a tigrisfej. A kakasok addig léteznek, amíg az elménk rájuk hangolódik, és nemlétezők lesznek, mihelyt áthangolódunk a tigrisre. Megfordítva, ugyanez áll a tigrisfejre is, amely szintén csak addig létezik, amíg az észlelését tudatosan fenntartjuk.
 |
| Oroszlános kopogtató - Mongólia |
 |
Rejtett arc madaras sótartón - Magyarország
|
 |
| Madarak rejtett arccal - templomi festmény, Magyarország |
A lét sötétségben és nemtudásban kezdődik A tudás legmélyebb szintjein a valóság nyitottá, megfoghatatlanná és meghatározatlanná válik, és a tér-idő viszonylat maga is változó tényezőnek bizonyul. Azonban az egyszerű emberi értelem a kezdet és a vég fogalmaiban gondolkozik. Struktúrákat választ, és a tapasztalásban mintákat hoz létre a történelmi egymásutániság értelmében.
Ezen a szinten a Belső Ösvény azt tanítja, hogy a lét sötétségben és nemtudásban kezdődik, itt és most, és minden megfagyott, merev szerkezet a valóságos tudástól való eltávolodásnak a közvetlen következménye. A nemtudás zavaros állapotában lévő elmében a múltban elkövetett cselekedetek kényszerítő ereje (szkr. karma) működik, és hoz létre gondolato-kat, gondolkodási mintákat, késztetéseket, képzetrendszereket. A valóság lét és nemlét között vibráló, minden pillanatban számtalan nyitott lehetőséget kínáló, megfoghatatlanul áramló, ragyogó csodájából így ragad meg elménk egyetlen leszűkült vetületet, és nevezi ki „A Világ”-nak azt, ami a valóságban nem más, mint az elménkben működő, számtalan életünk alatt elkövetett gondolati, szóbeli és testi cselekedeteink kényszerítő erejű visszahatásainak korlátolt, zavaros tákolmánya.
