Ébredés szelleme IV. - Gyógyító munka

  

Gyógyító munka

Ha a munkánkat gyógyító eszközként használjuk, egész életünket érzelmi és szellemi aranybányává változtathatjuk. Ezt úgy tehetjük meg, hogy munka közben minden helyzetben megőrizzük nyugodt súlypontunkat.

Bármi legyen is a foglalkozásunk – irodai munka, földművelés, építés, festés vagy írás –, munkánkban kifejezésre juttathatjuk békés belső természetünket. Igyekezzünk érdekes munkát találni, de ugyanakkor érdekeljen is minket minden munka, amit végzünk! Bármilyen munkát végzünk, gondoljuk át, milyen módon járulunk hozzá általa az összes lény közössége jóllétének előmozdításához, így tudatosul bennünk, hogy tevékenységünknek mély értelme van. Végezzük munkánkat lelkiismeretesen, legjobb tudásunk szerint, hogy ne csapjuk be magunkat.

Emlékezzünk rá, hogy minden lény, akivel a munkánkban találkozunk, buddha természetű, azaz álruhás buddha. Viszonyuljunk hozzájuk ennek megfelelően, egész nap. Legyünk velük nyitottak, érezzünk irántuk tiszteletet, szeretetet, nagyrabecsülést. Mindig azt nézzük, mit tanulhatunk tőlük, és hogyan segíthetünk. Legyünk udvariasak, figyelmesek, előzékenyek, megértők, szeretetteljesek.

Munkánk során keltsük fel belső ragyogásunkat, alkalmazzuk az ébredés szellemét, és a küldés–fogadás gyakorlatát. Az ébredéskor átélt nyitottság és reggeli áldás segítségével elsajátított hozzáállás különösen alkalmas arra, hogy ráépítsük az egész munkanapot. A nyitottság terében minden helyzet szellemi élménnyé olvad, mint a tengerbe hulló hópehely.

Amint belépünk munkahelyünkre, munkatársaink közé, vegyünk menedéket mindannyiunk nevében, és érezzük, hogy részesülnek a Három Ékkő áldásában.

Tartsuk észben az ébredés szellemének indíttatását, és mondogassuk magunkban a négy mérhetetlen kívánságát:


Legyen boldog minden lény, és rendelkezzen a boldogság okával!

Legyen mentes a szenvedéstől és a szenvedés okától!

Sose váljon el a szenvedésen túli tiszta boldogságtól!

Nyugodjon a nagy egyenlőségben, amely mentes elfogultságtól, ragaszkodástól és ellenszenvtől!


Idézzük fel belső ragyogásunkat, érezzük, amint a szívünkből áradó gyógyító szeretet ragyogása megtisztítja az összes lényt körülöttünk, mire mindenkiben kigyúl a belső ragyogás, és visszaragyognak ránk. Mondjuk közben magunkban az OM MANI PEME HUNG igéjét.

Végezhetjük a küldés–fogadás gyakorlatát is úgy – úgy is, hogy szeretettel boldogságot kívánunk nekik, és együttérzéssel azt kívánjuk, hogy szabaduljanak meg minden bajuktól.

Ha jól megy a munka, tudatosan élvezzük és örüljünk neki. Ha csak küszködünk vagy unatkozunk, azt is tehetjük nyugodtan és tudatosan. Tekintsük az egész munkát élvezetesnek, de legalábbis találjunk benne valamit, amit élvezhetünk. Élvezzük az emberekkel való találkozást, örüljünk minden megoldott feladatnak!

A munkahelyi nehézségeket tekintsük izgalmas kihívásnak, kellemetlen élményeinket pedig lehetőségnek a tiszta szemlélet és elengedés gyakorlására. Ha úgy érezzük, egy adott helyzetben csapdába estünk, sugalljuk magunknak a következő gondolatokat: „Sehol sem lennék szívesebben. Itt a legjobb nekem”. Ha elég meggyőződéssel ismételgetjük ezt, tágas természetünk előbb-utóbb megmutatkozik.

Lehetőség szerint tartsunk időnként rövid meditáció szüneteket – a cigaretta vagy kávészünet mintájára –, ilyenkor vonuljunk félre, lazítsunk, és végezzünk néhány percig sinét vagy lodzsongot.