Mindig „most” van – a múlt és a jelen összekötése
A jelen pillanat varázslata, és a jelen pillanat,
a most átélése az a híd, amely
a múlt bölcsességét összeköti jelenünkkel.
– Csögyam Trungpa
Csögyam Trungpa, tibeti láma mondja:
Megszületésünk pillanatától, első lélegzetvételünktől kezdve önálló egyének vagyunk. Érzelmi ragaszkodásunk szüleinkhez természetesen folytatódik, ám felnőtté válásunk folyamán fokozatosan csökken, és lassacskán a szüleinktől függetlenül működő egyénekké válunk. Életutunk során előbb-utóbb meg kell szabadulnunk attól az aggályos ragaszkodástól, mely szerint mindig „valaki gyermekének” érezzük magunkat. Ki kell alakítanunk a saját ösvényünket, hogy érett és független egyénekként személyes szabadságot élvezhessünk. Fejlődésünk e kezdő fokának elérését azonban követnie kell annak a lépésnek, hogy az emberi közösség érzését megosztjuk társainkkal, ami szerves következménye emberi érettségünk szélesebb látomásának. Belső fejlődésünk folyamán természetes összetartozást kezdünk érezni a többiekkel. Ez az egyedüli valóságos alapja mások megsegítésének, és végső soron az emberi közösség valódi építésének.
Másokkal való kapcsolatunknak és a sorsuk iránti törődésünknek azonban személyes és gyakorlati módon kell megnyilvánulnia, a puszta elvont elméleteknek nem sok hasznuk van. A javak és tapasztalatok megosztását és a mások javáért végzett munkát leggyakorlatibb és legközvetlenebb módon saját otthonunkban, családunkban kezdhetjük el, és onnan terjeszthetjük tovább. Személyes fejlődésünk egyik fontos lépése ezért az, hogy olyan emberré váljunk, aki tiszteli mindennapos otthoni életét, és elkötelezetten munkálkodik annak felemeléséért. Nem oldhatjuk meg a társadalmi kérdéseket puszta látomásokkal. Az elképzeléseknek lehet valami értékük, azonban azokat be kell tudni foglalni az egyén mindennapi otthoni életének tapasztalatába. Máskülönben egy óriási szakadék lesz monumentális látomásunk és hétköznapi tapasztalatunk között.
Családtisztelő embernek lenni azt is jelenti, hogy büszkék vagyunk a családi hagyományunkban örökölt bölcsességre. A Belső Ösvény hagyománya szempontjából az, hogy valaki tiszteli saját családját és hagyományait nem jelenti azt, hogy ezzel ő másoktól elkülöníti magát, vagy azt, hogy származása tudatában mások fölé helyezi magát. E tisztelet inkább annak a tudatosítása, hogy a családi hagyományban tükröződnek egy egész nép tudásának legmélyebb értékei. Ezt a bölcsességet örököltük, mégpedig úgy, hogy ténylegesen jelen van hétköznapi életünk minden mozzanatában. Ezért a családi hagyomány nagyra értékelése által megnyitjuk magunkat az egész világ gazdagságának a befogadására.
Az ősök tisztelete – a „most” átélése
Vannak társadalmak, ahol az emberek szentélyeket állítanak az ősök tiszteletére. Japánban például, amely egy igazán fejlett, mai társadalom, napjainkban is nagyon erős az ősök tisztelete. Vannak olyan vélemények, melyek szerint az ősök tisztelete pusztán egy kezdetleges gondolkodásmód babonás megnyilvánulása. De őseink és hagyományaink tisztelete valójában egyben a mi saját műveltségünkben felhalmozott bölcsesség tiszteletének a jele is. Értékelnünk kell, hogy az emberek évezredeken át gyűjtötték a bölcsességet. Méltányolnunk kell, amit őseink megvalósítottak: az emberek megtanultak eszközöket készíteni, kifejlesztették a kést, az íjat, a nyilat. Megtanultak fát vágni, ételeket főzni, fűszereket használni. Nem szabad megfeledkezni a múlt eredményeiről.
Mindenképpen értékelnünk kell azt a bölcsességet, amelyet az emberek sok-sok ezer éven át felhalmoztak. Őseink számtalan kudarcon és nehézségen át, sokszor saját életüket feláldozva fejlesztették ki azt a tudást, azokat az eszközöket, amelyek életünk alapjaivá váltak. Lehet azt mondani, hogy ezeknek ma már nincs jelentőségük. A múlt tisztelete önmagában azonban nem fogja a világ kérdéseit megoldani. Meg kell találni a kapcsolatot hagyományaink és jelen életünk között. A jelen pillanat varázslata, és a jelen pillanat, a „most” átélése az a híd, amely a múlt bölcsességét összeköti jelenünkkel. Ha értékeled egy festmény, zenedarab vagy irodalmi mű szépségét, attól függetlenül, hogy az mikor készült, most értékeled. Ugyanazt a most-ot éled át, amelyben a mű létrejött. Mindig „most” van.
A most-ot úgy élhetjük át, ha ráébredünk, hogy ez a szent pillanat, életünknek ez a szent pontja mindig az alkalom. Ezért annak a tudatosítása, hogy hol vagy és mi vagy, ott, helyben, nagyon fontos. Ez az egyik ok, amiért a családi helyzetünk, a mindennapos otthoni életünk olyan fontos. Otthonunkat szent helynek kell látnunk, amely ragyogó alkalmat kínál a most átélésére. A szentség értékelése nagyon egyszerűen úgy kezdődik, hogy valaki az élet minden részletét érdeklődéssel követi. Az érdeklődés azt jelenti, hogy tudatosan odafigyelünk, mi folyik hétköznapi életünkben – tudatosság főzés közben, tudatosság vezetés közben, tudatosság pelenkázás közben, sőt tudatosság még veszekedés közben is. Az ilyen tudatosság segíthet megszabadulni a rohanástól, a zűrzavartól, a belső kényelmetlenségtől és mindenféle elégedetlenségtől. Megszabadíthat a most átélésének akadályaitól, úgyhogy ott, helyben mindig felderülhetsz.
A jelenben-lét a megvilágosult társadalom létrehozására irányuló törekvés esetében is nagyon fontos. Felmerülhet a kérdés, mi a társadalom segítésének a legjobb megközelítése, és hogyan tudhatjuk, hogy amit csinálunk hiteles vagy jó. Az egyedüli válasz a most. A most a lényegi pont. Hogy a most valódi most. Ha nem vagy képes átélni a most-ot, akkor el vagy tévedve, mert egy másik most-ot keresel, ami lehetetlenség. Ha így teszel, csak múltat vagy jövőt találsz.
A jelen pillanat varázslata, és a jelen pillanat,
a most átélése az a híd, amely
a múlt bölcsességét összeköti jelenünkkel.
– Csögyam Trungpa
 |
| Geszár Király lovasszobra Tibetben |
Csögyam Trungpa, tibeti láma mondja:
Megszületésünk pillanatától, első lélegzetvételünktől kezdve önálló egyének vagyunk. Érzelmi ragaszkodásunk szüleinkhez természetesen folytatódik, ám felnőtté válásunk folyamán fokozatosan csökken, és lassacskán a szüleinktől függetlenül működő egyénekké válunk. Életutunk során előbb-utóbb meg kell szabadulnunk attól az aggályos ragaszkodástól, mely szerint mindig „valaki gyermekének” érezzük magunkat. Ki kell alakítanunk a saját ösvényünket, hogy érett és független egyénekként személyes szabadságot élvezhessünk. Fejlődésünk e kezdő fokának elérését azonban követnie kell annak a lépésnek, hogy az emberi közösség érzését megosztjuk társainkkal, ami szerves következménye emberi érettségünk szélesebb látomásának. Belső fejlődésünk folyamán természetes összetartozást kezdünk érezni a többiekkel. Ez az egyedüli valóságos alapja mások megsegítésének, és végső soron az emberi közösség valódi építésének.
Másokkal való kapcsolatunknak és a sorsuk iránti törődésünknek azonban személyes és gyakorlati módon kell megnyilvánulnia, a puszta elvont elméleteknek nem sok hasznuk van. A javak és tapasztalatok megosztását és a mások javáért végzett munkát leggyakorlatibb és legközvetlenebb módon saját otthonunkban, családunkban kezdhetjük el, és onnan terjeszthetjük tovább. Személyes fejlődésünk egyik fontos lépése ezért az, hogy olyan emberré váljunk, aki tiszteli mindennapos otthoni életét, és elkötelezetten munkálkodik annak felemeléséért. Nem oldhatjuk meg a társadalmi kérdéseket puszta látomásokkal. Az elképzeléseknek lehet valami értékük, azonban azokat be kell tudni foglalni az egyén mindennapi otthoni életének tapasztalatába. Máskülönben egy óriási szakadék lesz monumentális látomásunk és hétköznapi tapasztalatunk között.
 |
| Hun előkelő mulat zenészekkel – korai kínai festmény |
Családtisztelő embernek lenni azt is jelenti, hogy büszkék vagyunk a családi hagyományunkban örökölt bölcsességre. A Belső Ösvény hagyománya szempontjából az, hogy valaki tiszteli saját családját és hagyományait nem jelenti azt, hogy ezzel ő másoktól elkülöníti magát, vagy azt, hogy származása tudatában mások fölé helyezi magát. E tisztelet inkább annak a tudatosítása, hogy a családi hagyományban tükröződnek egy egész nép tudásának legmélyebb értékei. Ezt a bölcsességet örököltük, mégpedig úgy, hogy ténylegesen jelen van hétköznapi életünk minden mozzanatában. Ezért a családi hagyomány nagyra értékelése által megnyitjuk magunkat az egész világ gazdagságának a befogadására.
 |
| Huhanje Sanju hun uralkodó feleségével a Hun Múzeumban Hohhot, Belső-Mongólia |
Az ősök tisztelete – a „most” átélése
Vannak társadalmak, ahol az emberek szentélyeket állítanak az ősök tiszteletére. Japánban például, amely egy igazán fejlett, mai társadalom, napjainkban is nagyon erős az ősök tisztelete. Vannak olyan vélemények, melyek szerint az ősök tisztelete pusztán egy kezdetleges gondolkodásmód babonás megnyilvánulása. De őseink és hagyományaink tisztelete valójában egyben a mi saját műveltségünkben felhalmozott bölcsesség tiszteletének a jele is. Értékelnünk kell, hogy az emberek évezredeken át gyűjtötték a bölcsességet. Méltányolnunk kell, amit őseink megvalósítottak: az emberek megtanultak eszközöket készíteni, kifejlesztették a kést, az íjat, a nyilat. Megtanultak fát vágni, ételeket főzni, fűszereket használni. Nem szabad megfeledkezni a múlt eredményeiről.
 |
| Magyar tulipános láda rejtett arccal |
Mindenképpen értékelnünk kell azt a bölcsességet, amelyet az emberek sok-sok ezer éven át felhalmoztak. Őseink számtalan kudarcon és nehézségen át, sokszor saját életüket feláldozva fejlesztették ki azt a tudást, azokat az eszközöket, amelyek életünk alapjaivá váltak. Lehet azt mondani, hogy ezeknek ma már nincs jelentőségük. A múlt tisztelete önmagában azonban nem fogja a világ kérdéseit megoldani. Meg kell találni a kapcsolatot hagyományaink és jelen életünk között. A jelen pillanat varázslata, és a jelen pillanat, a „most” átélése az a híd, amely a múlt bölcsességét összeköti jelenünkkel. Ha értékeled egy festmény, zenedarab vagy irodalmi mű szépségét, attól függetlenül, hogy az mikor készült, most értékeled. Ugyanazt a most-ot éled át, amelyben a mű létrejött. Mindig „most” van.
 |
| Hímzett ködmön rejtett arccal A hímzések motívumai védelmi szerepet töltöttek be. |
A most-ot úgy élhetjük át, ha ráébredünk, hogy ez a szent pillanat, életünknek ez a szent pontja mindig az alkalom. Ezért annak a tudatosítása, hogy hol vagy és mi vagy, ott, helyben, nagyon fontos. Ez az egyik ok, amiért a családi helyzetünk, a mindennapos otthoni életünk olyan fontos. Otthonunkat szent helynek kell látnunk, amely ragyogó alkalmat kínál a most átélésére. A szentség értékelése nagyon egyszerűen úgy kezdődik, hogy valaki az élet minden részletét érdeklődéssel követi. Az érdeklődés azt jelenti, hogy tudatosan odafigyelünk, mi folyik hétköznapi életünkben – tudatosság főzés közben, tudatosság vezetés közben, tudatosság pelenkázás közben, sőt tudatosság még veszekedés közben is. Az ilyen tudatosság segíthet megszabadulni a rohanástól, a zűrzavartól, a belső kényelmetlenségtől és mindenféle elégedetlenségtől. Megszabadíthat a most átélésének akadályaitól, úgyhogy ott, helyben mindig felderülhetsz.
A jelenben-lét a megvilágosult társadalom létrehozására irányuló törekvés esetében is nagyon fontos. Felmerülhet a kérdés, mi a társadalom segítésének a legjobb megközelítése, és hogyan tudhatjuk, hogy amit csinálunk hiteles vagy jó. Az egyedüli válasz a most. A most a lényegi pont. Hogy a most valódi most. Ha nem vagy képes átélni a most-ot, akkor el vagy tévedve, mert egy másik most-ot keresel, ami lehetetlenség. Ha így teszel, csak múltat vagy jövőt találsz.