Őseink és hagyományaink tisztelete valójában egyben a mi saját műveltségünkben felhalmozott bölcsesség tiszteletének a jele is... Gondoljuk csak meg, hogy a mai világ legnagyobb baja éppen az, hogy képtelenek vagyunk felfogni, és nagyra értékelni az emberi létben rejlő lehetőségeket, az emberben lakozó alapvető jóságot, márpedig ha az előttünk jártak munkáját nem becsüljük meg, mi is éppen ebbe a hibába esünk.
– Csögyam Trungpa
 |
| Csögyam Trungpa a huszadik századi amerikai buddhizmus legellentmondásosabb alakja. A buddhizmus oldaláról mára már mindenki elismeri, hogy a nyugati civilizációban felnőtt tanítványai számára a dharma eredeti szellemiségét közvetítette. Tibeti tanító- és szerzetestársai csodálták, ahogyan a legkülönfélébb módszerekkel tudta ugyanazt a tanítást megmutatni a legkülönfélébb embereknek. Az ellentmondások nagy része abból ered, hogy ő már Tibetben sem igazán tisztelte a konvenciókat, éppen ebben rejlenek a helyes tanítói módszer gyakorlásában elért sikerei. |
Sokaknak, mikor meghallják a szót „hagyomány”, a hajuk is égnek áll. Megcsontosodott, megkövült, élettelen szokásokra gondolnak, amelyek csak terhet jelentenek. Az egész „modern” és „posztmodern” kor fő törekvése régóta az, hogy ezektől megszabaduljunk, és ez a törekvés különösen felgyorsult a huszadik század második felében, amikor is minden egymást követő nemzedék számára szinte kötelezővé vált, hogy megszabadítsa magát az összes régi dologtól, már az előző nemzedék szokásaitól, hagyományosan kialakult dolgaitól is. A „forradalom”, „lázadás”, „újítás” nagyon pozitív és divatos szavak lettek. Így volt ez akkor is, amikor e sorok írója abban a korban volt, húsz éves se volt, tizenhat. Minden ellen lázadtunk, és természetesen a hagyomány volt az utolsó, ami érdekelt. Mindig az új, a megújítás, az új lehetőségek felkutatása volt érdekes számunkra.
Micsoda örömet okozott rátalálni a Belső Ösvényre, amely éppen erre buzdít bennünket: lépjünk túl az elhalt szokásokon és gépies beidegződéseken alapuló gondolkodáson és életmódon, éljünk szabadon az eleven, lüktető valóság friss levegőjében elénk táruló lehetőségekkel! Tanításai felhívják figyelmünket, hogy az egész világ nem áll másból, mint a mindenkori jelenben kínálkozó tenger lehetőség folyamatosan megújuló végtelen eleven játékából, mely lehetőségek mindig rendelkezésünkre állnak, hogy szabadon válasszunk belőlük, és biztos kézzel megteremtsük a tökéletes, szabad világot.
A múlt kövületei, az elhalt, mérgező salak, a teremtés útjában állnak. A megtisztulás és megújulás az élet sajátja és feltétele – a Belső Ösvény élő hagyományát fenntartó megvilágosult tanítók mindenkinél jobban tudják ezt, és életük példájával is mindennél ékesebben mutatják nekünk. Ezért nagyon fontos mindenekelőtt tisztázni, hogy mit értünk a Belső Ösvényen az élő hagyomány alatt.
 |
| Szaraha |
A Belső Ösvény ma is élő hagyományának egyik atyja, Szaraha írta Indiában, több mint ezer évvel ezelőtt, a hagyomány külsőségeinek értelmetlen majmolásáról:
Ha a Titkot nem ismerik,
a szent szövegeket a papok hiába olvassák,
a föld, víz, kusafű(1) tisztító szertartásai hiábavalók.
Az égetett felajánlás füstje a szemüket marja
– ennyi lesz csak munkájuk jutalma.
Ha a meztelenség a szabadulás záloga,(2)
miért nem nyeri el sakál, kutya?
Ha a szőrtelenség fennkölt erőket ad,(3)
a szőrszálaikat kitépő nők biztos megszabadulnak.
Aki „meditációban” időzik ábrándozva,
a megszabadulást eléri-e valaha?
Mi szüksége annak mécsekre, felajánlásokra,
titkos mantrák olvasására,
zarándokútra, nehézségek vállalására –
a vízbemerülés talán a szabadulás oka?
Ezért mondom én, Szaraha:
Nincs szabadulás a puszta külsőségekre alapozva.
A Belső Ösvényen hagyomány alatt nem kövületek, megcsontosodott szokások, kiüresedett szertartások mesterséges, erőltetett fenntartását értjük.
Jegyzetek:
(1) Szertartásokhoz használt fűféle Indiában
(2) Utalás a meztelen indiai szádukra és dzsainákra
(3) Utalás a kopasz szerzetesekre