A következő mesében a felébredt szívet egy kis macska testesíti meg.
NEM ADTÁL POGÁCSÁT!
A gyengédség igaz szíve
Magyar mese
VOLT EGYSZER EGY EMBER, annak volt egy lánya, a felesége meghótt. Egyedül nem élhetett, mert nem tudott a házi dolgokhoz, a lány is kicsi volt, hát megházasadatt. Elvett egy özvegy asszonyt, ennek is volt egy lánya. Az asszony nem szerette az embernek a lányát, s nem volt maradása az embernek, hogy küldje el a lányát szolgálni. Mit volt mit csinálni, a szeginy lány el kellett menjen szolgálni. Sütett a mostohája hamuból pogácsát, s elbocsátotta. Elindult a kislány sírva, hogy most világgá menyen a mostohájáért. Ment, ment, s elérkezett egy erdőbe. Éhes is volt, fáradt is volt, s leült, hogy egyék. Hát amint elévette a hamupogácsát, odament egy macska:
- Miau, miau - kért enni.
A lány odaadta néki a pogácsát.
- Nesze neked is, szeginy macska, egyél te is.
Hát egyszerre olyan tiszta búzapogácsa lett belőle, mint egy malomkerék. Ettek, s jóllaktak, s bément a lány a kis macskával egy kunyhóba, s ott szomorkodott, hogy mit csináljon, mert a mostohája őt nem nézheti. A kis macska felszökött a kemencére, s melegedett. Egyszercsak az ajtó előtt megszólal a medve:
- Tányértalpam, lompos farkam, szép szeretőm, lány mátkám, nyiss ajtót, eresszél bé.
- Jaj, édes picikém - azt mandja a lány a kis macskának -, most mit csináljak?
- Hát mit csinálnál, ereszd bé.
 |
| Medve - szkíta aranygomb |
Bégyütt a medve:
- Tányértalpam, lompos farkam, szép szeretőm, lány mátkám, tégy széket, hagy üljek le.
A lány megijedt szörnyen, s kis macskát cirógatta:
- Jaj, édes picikém, mit csináljak most?
- Mit csinálj? Hát hallod, hogy mit kér. Tégy széket!
Széket tett, s a medve leült. Megint csak kezdi a medve:
- Tányértalpam, lompos farkam, szép szeretőm, lány mátkám, adjál vacsorát.
- Ó, édes picikém, hát mit csináljak?
- Adjál vacsorát, ejszen van még a pogácsádból.
A lány elibe tette a pogácsát, a medve eszik, de meg se látszik, hogy fagyatt volna.
 |
| Medve totemoszlop - Észak Amerika |
Esmét szól a medve:
- Tányértalpam, lompos farkam, szép szeretőm, lány mátkám, vess ágyat.
- Ó, édes picikém, most mit csináljak?
- Hát vess ágyat! - biztatja a kis macska.
A medve lefekszik.
- Tányértalpam, lompos farkam, szép szeretőm, lány mátkám, gyere, feküdj mellém.
- Jaj, lelkem picikém, nézd csak, mit kíván tőlem, én meghalok a szégyentől s félelemtől.
A kis macska azt mandta:
- Hát hallod, mit kér, hát csak feküdj le.
A lány lefeküdt, és féltiben nemsakára elaludt. Felébrednek, s a lány nem tudja, hol vagyon, olyan szép házban vagyon, hogy csupa gyönyörűség, szép udvar, sok pénz, s mellette egy szép férfit látott.
 |
| Medve rejtett arc - halasi csipke |
- Ó, édes picikém, hát én olyan boldog vagyok!
A kis macska azt mondja nékie:
- Ez itt a te urad, s amit látsz, az mind a ti vagyonotok.
Felserken a férfi, hát egy szép királyfi volt, aki el volt átkozva.
- Na, fiam - azt mandja -, fogjunk bé, s menjünk apádékhoz.
Udvar volt, kocsi, kocsis egyszeribe kész voltak, felültek, s elmentek a lány apjához. Az apja sem esmérte meg, olyan szép volt a lánya.
- Édesapám - azt mandja - az Úr Isten őfelsége boldoggá tett, nem hagyott el a szerencsétlenségben.
A házba bé sem mentek, mert a mostohája nem akarta látni, s visszaindultak. Az ember elbeszélte a feleséginek, hogy s mind járt a lánya. Az asszony is neki a lányának:
- Eredj, szolgáni te is, hogy néked is szerencséd legyen.
Sütett a lányának tiszta búzapogácsát, de még sűrű szitán szitálva, s elküldte. Ment a lány, s béjutott az erdőbe, s leült, hogy egyék, mert fáradt volt.
Odament a kis macska is:
- Miáu, miáu - kért enni tőle is.
- Menj el, te csúf macska, hogy adnék, s mit adnék? Mikar nekem is kevés - azt mondja, s eléje dobta a maradékot.
Elindult tovább, s a kis macska kérte:
- Vigyél el ingem is magaddal.
Mentek, s elértek ők is a kunyhóba, oda bémentek, s a lány esmét evett, s a macskának adavetett egy falat hajat.
Hát jő a medve:
- Tányértalpam, lompos farkam, szép szeretőm, lány mátkám, nyiss ajtót, eresszél bé.
- Jaj, édes micikém, mit csináljak most? - kérdi a kis macskától.
- Bújj seggembe, nem adtál pogácsát.
Azzal bérontatt a medve, s szerteszórta a lányt, ízre-porrá tette.
Tanítás a meséhez
Ez a mese az elmében játszódik. Szereplői nem külső szereplők, hanem az elmében tevékeny tényezők. A medve az elménket testesíti meg, amilyen az most, a jelenlegi elvadult, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan állapotában. Óriási erők lakoznak benne, egy “medve ereje,” az elme erejét azonban jóra és rosszra is lehet használni.
A medvében rejlik a királyfi, ami azt jelenti, hogy az alapvető jóság természetünk mindig jelen van bennünk, csak mi nem vesszük észre, s ezért hasznunk sincs belőle. A királyfit sújtó átok a nemtudásunk átka. A nemtudás azt jelenti, hogy nem vagyunk képesek ráhangolódni alaptermészetünkre, és ebből származik minden félelmünk, szenvedésünk.
Mesénkben a jó lány megtanult a kis macskára, azaz a felébredt szívre figyelni, ráhangolódott, és mindenben rá hallgatott, ami által a rettegés és szenvedés átka végül feloldódott, a medvéből királyfi lett, és beteljesült a tökéletes boldogság, amely túl van minden szenvedésen. Ezt jelképezi a királyfi és gazdagsága elnyerése.
Ezzel szemben a rossz lány csak a kemény önző énjének engedelmeskedett, ezért “elátkozott” elméje szenvedést és pusztulást hozott rá.
A gyengédség igaz szívének ereje a legnagyobb erő. Ez az erő túl van minden erőszakosságon és keménységen.
Ez az erő minden erő sosem apadó forrása, ronthatatlan, elpusztíthatatlan. A gyengédség igaz szívének gyakorlója ebben a mindennél lágyabb erőben bízik, amely mint rugalmasság, hajlékonyság, könnyedség, félelemmentes önbizalom és az együttérzés nyitottsága nyilvánul meg lényében.
Az erőszak kemény ereje, bár hatalmasnak tűnik, törékeny, mint a kőszikla. A gyengédség lágy ereje olyan, mint a mindennél lágyabb tér – sebezhetetlen, elpusztíthatatlan.