 |
| Sas és kecske – lét és nemlét mezsgyéjén – Ordosz, Hunország, Belső-Ázsia, i. e. VI–IV. század |
A HUSZÁR, A SZOLGÁLÓ ÉS A BÖLCSEK
Rák vagy mász?
Magyar mese
 |
| "Hol volt, hol nem volt..." – Ami az egyiknek igaz, a másiknak nem igaz, és ami az egyiknek nem igaz, a másiknak igaz. |
HOL VOLT, HOL NEM, egy papné, régön, még az ántivilágban, a tángyért, tálat, tejesfazakakot belérakta egy kosárba, s elkütte a szógálótól, hogy mossa meg a patakon. A szógáló mosogatás közbe meglássa, hogy egy rák ahajt mász ki a vízből, s ő, ki még soha rákot nem látott vót, hát reabávászkodik, egy kicsiddég fél is tőlle. Azonba ott mönyön egy huszárkatona lóháton, s kérdi tőlle a szógáló:
– Ugyan bizon, vitéz uram, mi az istencsudája az ahajt?
– A bizon, húgom: rák – azt feleli a katona.
A szógáló megbátrodik, közelébb lépik a rákhoz, nözni kezdi, azt mondja:
– A bizon mász.
– A bizon rák – mondja esmét a katona.
– Az bizon mász – mondja nagy nyessön a szógáló.
– A bizon rák – mondja harmadszor is a katona.
– Ugyan bizon, vitéz uram, miféle lélökkel mondhassa azt, mikor én jól látom, hogy mász – mondja a szógáló.
– De hát húgomasszon is miféle lélökkel mondhassa azt, mikor én jól látom, hogy rák? – kérdi a katona.
– No, én nem vagyok sem vak, sem bolond, én jól látom, hogy mász – mondja a szógáló.
– De bíz én sem vagyok sem vak, sem bolond, én jól látom, hogy rák – mondja a katona.
A szógáló megharagszik, s amennyi edény nálla vót, mind a fődhöz veri, hogy mind diribdarabra törik, s azt mondja nagy méröggel:
– Az isten ingem éppen így posztíttson el, ha nem mász.
A katona leugrik a lováró, kirántsa a kardját, elvágja a lova nyakát, s azt mondja rea:
– Az isten öngedje meg, hogy a hóhér éppen így vágja el a nyakamot, ha nem rák.
A katona elmönyön gyalog, a szógáló is hazamönyön az edény nékül, s kérdi tőlle a papné:
– Hát hó vadnak az edényök?
A szógáló elbeszéli, hogy mi történt közte s a katona közt a másszal s a rákkal.
– Hát te csak azér töttél olyan kárt nekem? – azt mondja a papné.
– Ó asszonyom! Hisz én nem is hadhattam annyiba, mikor én jól láttam, hogy mász, mégis az a gaz katona mind csak azt nyeste, hogy: rák!
A papné éppen kemöncét hevítött, sütni akart, méginkább megharagszik, kapja a százforintos új bundáját, bélöki a kemöncébe, s azt mondja:
– A tűz lángja éppen így égjön meg ingömöt, ha mind a ketten bolondok nem vótatok!
– Hát itt miféle pörzsbűz van? – kérdi kívűről béjőve a pap, s mikor megtudja, mi történt a rák és mász miatt, kapja a palástját, esszevagdalja azt egy fészével a küszöbön, s azt mondja:
– A hóhér éppen így vágjon essze ingömöt, ha mind a hárman bolondok nem vótatok!
Odaérközik a mestör. A bornya bébogározott vót a pap udvarára, utánna jött vót, hogy hazahajtsa. Az is megtudja, hogy miféle dolog történt, s miér, kap egy botot, s úgy vágja főbe a maga bornyát az ajtó előtt, hogy mindjá főfordul, s megdöglik, s azt mondja rea:
– Az isten öngedje meg, hogy a tüzes ménkő éppen így üssön agyon ingömöt, ha mind a négyen bolondok nem vótatok!
Érközik az eklézsia kurátora is, kérdözi, hogy mi történt ott, s amikor elbeszéllik neki, megharagszik, főkapja az eklézsia ládáját, s úgy vágja a fődhöz, a ház közepibe, hogy a láda darabokra szakad, a drága abroszok, kendők széjjelomolnak a ház fődjin, s azt mondja:
– Az isten éppen így posztíttson el ingöm, ebbe az órába, ha mind az ötön bolondok nem vótatok!
Bétoppan azalatt az egyházfi is, meglássa az abroszokat s a kendőköt a fődön, esszecsapja a kezit, s kérdi:
– Ugyan bizon hát e mi dolog? – Megmondják neki is, hogy milyen dolog történt, s mér is történt, s ő főkapja a fődről az abroszokot, kendőköt, diribdarabokra hasogassa mindegyig, s azt mondja:
– Az ördög éppen így szaggasson el ingömöt, ha mind a haton bolondok nem vótatok!
A hír elterjedt a történt dolgokról továbbig, arra esszegyűl az eklézsia, főgyújtsák a papi házat, s azt mondják:
– A tűz lángja így égjön meg münköt mind amennyin vagyunk, ha mind a heten bolondok nem vótatok!
*
Mesénkben a bajok két félreértésen alapulnak: A szolgáló, minthogy még sosem hallotta a “rák” szót, azt érti helyette, hogy “rág.” Ezt meg a huszár nem érti. Így válik, félreértés révén, az általános jelenségek tényleges látszatigazsága – a rák – fordított látszatigazsággá – azaz nem igazzá – a szolgáló számára. A “mász” viszont, ami a szolgáló számára tényleges látszatigazság, a katona számára válik fordított látszatigazsággá – azaz nem igazzá –, mivel ő úgy érti, hogy a szolgáló azt mondja: “más”.
Mivel egyikük sem ismeri fel, hogy mi a baj valódi forrása, mindketten önérzetesen kötik az ebet a karóhoz, és
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
saját korlátolt személyes jelenségeik alapján megfogalmazódik mindkettőjükben a gondolat: “Nekem igazam van, neki nincs.”
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ezzel együtt megjelenik bennük a gőg, a harag és a többi zavaros érzelem, amelyek pusztító cselekedetekre ösztönzik őket. Ez a mese első része.
A második rész a “fennkölt tudatról” szól. A pap és az egyházi személyek ezt képviselik a mesében. Mint már azt elmondtuk, “a fennkölt tudat számára a végső igazság túl van a belső és a külső képzetein, ezért számára a közönséges tudat két látszatigazsága egyformán a zavaros elme által teremtett káprázat.” Ezt az igazságot hivatottak megjeleníteni a magasabb bölcsesség képviselői. A keleti népek irodalma bővelkedik a mesénkkel rokon történetekben, amelyekben a zavaros ügyekbe bonyolódott emberek felkeresik a bölcset, aki tisztánlátásával segít rajtuk. Azonban mi történik itt ehelyett?
Az egyházi személyek, ahelyett, hogy bölcs bírák módjára igazságot szolgáltatnának, és ezzel elhárítva a bajt, véget vetnének a szenvedésnek, maguk sem képesek a zavaros viszonyok józan átlátására, hanem a jelenségek természetét ugyanúgy nem értve, mint a közönséges balgák, saját korlátolt személyes jelenségeik alapján, bennük is megfogalmazódik a gondolat: “Nekem igazam van, nekik nincs.”
Őket is elragadja a gőg, a harag és a többi zavaros érzelem, amelyektől megzavarodva mindent elpusztítanak, amit csak érnek. Ez a Belső Ösvény józan és bölcs gyakorlója által adott leírás az egyházak intézményeiről, ahogy azok működtek “régen, még az ántivilágban.”
Ahogyan a mondás mondja:
“Sokszor előfordul, hogy amikor egy 'nagy bölcs' meghal, közönséges hullát találnak az ágyában.”
Ez arra utal, hogy az igazi megvilágosult bölcsek halálát különleges jelek kísérik.
 |
| Tashi Lamo teste halála után |
 |
| Láma Itigelov esete évek óta zavarba esjti a tudósokat, patológusokat és másokat, és sokan úgy tekintenek a testére, mint ami romlatlan, lehet, hogy van némi magyarázat arra, hogy a teste közel 90 év után sem indult bomlásnak. |
Az, hogy képtelenek vagyunk tiszteletben tartani mások igazát, sőt még a mienktől eltérő igazsághoz való jogukat sem ismerjük el, mérhetetlen szenvedés forrása volt mindig a történelem folyamán, és ma is az. Gondoljunk csak azokra a borzalmakra, amelyeket az úgynevezett “magasabb igazság” és “magasabb műveltség” nevében a múltban elkövettünk, és a jelenben is elkövetünk mi, emberek.
Mindezek a “felsőbb hatalmak által kinyilatkoztatott,” “végső”-nek nevezett igazságok nem mások, mint bizonyos vezetők személyes jelenségeinek a látszatigazságai, illetve egyes népcsoportok általános csoportjelenségeinek a látszatigazságai, melyeket hozzánk hasonló zavaros elméjű egyének elfogult fanatikus szűklátókörűséggel foganatosítani törekszenek.
Azonban nem kell ilyen “tőlünk távoli” példákat felhoznunk,
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
vizsgáljuk meg inkább önmagunkat, nem követjük-e el ugyanezeket a hibákat mi magunk is,
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
a közvetlen környezetünkben, a családunkban vagy a munkahelyünkön.
A Belső Ösvény gyakorlója, ha mások hibái láttán, vagy valaki sértő, bántó fellépése miatt elveszti józanságát és türelmét, így gondolkozik: “Ez az ember a megvilágosultak küldötte, egy angyal, egy kegyes jó tanító, aki eljött hozzám, hogy rejtett hibáimra ráébresszen. Megmutatja nekem, milyen könnyen elvesztem a türelmem, és milyen készségesen vetem magam szabad prédául a zavaros érzelmeimnek. Ily módon a legbecsesebb segítséget nyújtja nekem, amiért őt csak hála illeti meg.”
A szöveg Láma Csöpel: Igazmondó tükör c. könyvéből származik.
A könyv megvásárolható a Karmapa Házban, Taron az ajándékboltban vagy a dharmakonyvek.hu webshopon keresztül itt: https://dharmakonyvek.hu/magyar-hagyomany/mesek/igazmondo-tukor.html