Az alábbi szöveg Tiszteletreméltó Láma Csöpel, az Istenség Jógáról - 2019. április 6-án - adott szóbeli tanítása alapján került leírásra.
Szakrális térbe lépünk
Amikor egy meditáció terembe, egy gompába belépünk – lhakhangnak és cokhangnak is hívjuk. Tibetiül a lakhang azt azt jelenti, hogy istenek háza, a cokhang azt jelenti, hogy gyülekezeti ház, úgy is hívják, hogy gompa, ami kolostort és templomot is jelent –, tehát amikor belépünk egy ilyen terembe, ilyen házba, akkor egy különleges erőtérbe lépünk be. És ez valójában ezeknek az épületeknek egy fő funkciójuk, hogy az ember egy ilyen különleges erőtérben lehessen. A különleges erőtér teljesen más, mint ami kívül van. Van aki ezt érzi is. Hangolódjunk rá erre a gondolatra, érzésre, hogy most tényleg egy olyan helyen vagyunk, ami más.
Tehát ami az előtt volt, mielőtt idejöttünk, ide bejöttünk, feljöttünk itt a lépcsőn, az egy másik világ, azt felejtsük el. Azt most nem cipeljük magunkkal. Hanem most feloldódunk ebben a különleges, csodálatos térben, ebben az energiában, ebben az áldott energiával töltött atmoszférában. Próbáljuk ezt így bevinni az életünkbe, mert ez a valóság. Tehát a templomoknak, vagy gompáknak ez egy nagyon fontos funkciójuk, hogy az emberek, akik bejönnek, azok is, akik nem tudnak semmit, nem járnak ide meditálni, azoknak is ez egy menedék, egy menedék olyan értelemben, hogy egy szakrális tér, ami mondjuk egy másik világ, tehát fölötte áll, annak, ami ezen kívül van. A mai science fiction gondolkodásban ez egy időkapu, dimenzió kapu, amelyen átlépünk, amikor belépünk egy ilyen térbe. Szó szerint ez így van, csak hát nem vagyunk hozzászokva, hogy így gondolkozzunk. De Tibetben az egyszerű emberek is tudták ezt és érezték. Amikor beléptek egy ilyen szakrális térbe, akkor ők ezt tudták. Tehát nem a hétköznapi tudatukkal léptek be, hanem egy tisztább tudatállapotban, tisztább, elevenebb, valóságosabb tudatállapotban.
Hagyjuk a zsákot odakint, teljesen felejtsük el. Most nincs rá szükség. Amikor itt vagyunk ebben a térben, akkor a mindig megújuló szent pillanatban vagyunk, szakrális pillanatban, szakrális jelenben, szent pillanatban. Magyarul ez egy jó kifejezés – azt mondjuk, hogy ebben a szent pillanatban, ezen a szent helyen. Még akkor is, ha nem gondolunk különösen szent helyekre, vagy szent pillanatra, csak ebben a pillanatban, azt így mondjuk, hogy ebben a szent pillanatban, ezen a szent helyen. Tehát hangolódjunk erre rá.
Ez minden szent szakrális térre vonatkozik, de különösen a gyémánt út szent helyeire. A gyémánt út, azaz a tantra, a vadzsrajána az nagyon különleges. Amikor a tantrával foglalkozunk, akkor ténylegesen hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy alapvető szemléletet váltsunk, tehát mondhatni, hogy dimenziót, paradigmát váltsunk teljesen, az egész világszemléletünket egy pillanat alatt átalakítjuk, transzformáljuk. Ez a kulcspontja, a kulcsszava a gyémánt útnak: a transzformálás, átalakítás. És ezt aktívan kell csinálnunk, tudatosan.
A gyümölcs útja – Gyémánt út
Kétféle út van a buddhista belső ösvényen: 1) van a kauzális út és 2) van a gyümölcs útja. A kauzális utak a keskeny út (hinajána) és a széles útnak (mahajánának) a szútra része, a gyümölcs vagy eredmény út pedig a tantrajána, a gyémánt út, ami ugyan a mahajánához tartozik, de annak a magasabb fokozata. A kauzális utakon az ember úgy gondolkozik, hogy most itt vagyok, aztán majd lassan, lassú érési folyamatnak az eredményeként elérek különböző fokozatokat, és akkor lassan majd a tisztulás és fejlődés által el fogom érni a megvilágosodást. A hinajánában az ember még csak nem is megvilágosodásról vagy buddhaállapotról beszél, hanem nirvánáról, ami a megvilágosodásnak egy alacsonyabb foka. A bódhiszattva ösvényen buddha tudatról, buddhaállapotról beszélünk, de ott is sok-sok világkorszak fejlődés kell ahhoz, hogy azt elérjük. Ezzel szemben a tantrajána, vagy vadzsrajána, gyémánt út azt mondja, hogy itt és most ebben a pillanatban lehetséges a teljes átalakulás.
Már buddhák vagyunk
A tudatnak, a szemléletnek, a gondolkodásnak kell átalakulnia, és ezen aktívan kell dolgoznunk. Tehát míg a hinajána, mahajána vár, hogy majd kialakulnak a dolgok, ahogy jobban megértem stb., a gyémánt út nagyon bátor, hősies magatartást javasol. Azt mondja, hogy merjünk itt ebben a pillanatban átalakulni. És ez lehetséges. Szóval először a szemléletünket át kell alakítanunk radikálisan, tudatosan és bevállalással. A gyémánt úton bevállalunk. A gyémánt úton nem várunk, hogy majd lesz valami, valahogy, és majd lassan így-úgy alakul, hanem bevállalunk. Tehát egy nagy lépéssel azt mondjuk, hogy oké, ami volt elmúlt, itt van ez a szent pillanat, ebben a szent pillanatban már megvilágosultam, már buddha vagyok, már eleve buddha vagyok, mindig is az voltam. Ez a lényeg. Ezt most így kicsit dolgozzuk fel magunkban…
Aztán lesznek persze disszonáns hangok, de azok mindig vannak, az nem érdekes. Ebben a pillanatban már buddha vagyok, már megvilágosult vagyok. Most egy kicsit gondoljunk bele, hogy mit is jelent ez…
Ez egy szédítő távlatot nyit, igaz? Egy szédítő távlatot nyit a lehetőségeinkben. A „már buddha vagyok” az egy nem közönséges dolog. Szédüljünk bele nyugodtan – már buddha vagyok. A már buddha vagyok azt jelenti, hogy a testem is buddha. Ez azt jelenti, hogy az energiáink tökéletesen felszabadultak és tökéletesen kibontakoztak, és tökéletesen működnek, oly annyira, hogy tiszta energiatestben vagyok. Egy olyan energiatest, a testnek, a valóságnak egy olyan szintje, ami messze túl van már minden negativitáson. Azt mondjuk, a fizikai test, vagy azt mondjuk, hús-vér test, ami egy nagyon jó kifejezés, mert a hús-vér test azt jelenti, hogy ez a testnek csak egy fajtája. Vagyis lehet a testünk másfajta test is. Nem csak azt mondjuk, hogy a test, hanem azt mondjuk, a hús-vér test. Ez a kifejezés magába foglalja, hogy igen, a test az lehet más is, nem csak hús-vér.
A test figyelmessége
A hús-vér test egy nehéz ügy. Vannak benne csodálatos dolgok, lehetőségek, de ugyanakkor benne van az is, hogy nagyon sok negativitásnak van kitéve. Meg tudunk betegedni, baleset érhet bennünket, meghalunk és így tovább. Tehát szörnyű negativitásoknak van kitéve, kiszolgáltatva. Ugyanakkor óriási értékek is vannak benne, mert ha hús-vér testünk van, akkor vagy állatok vagyunk, vagy emberek, de jelenleg emberek vagyunk és ez nagy lehetőséget ad arra, hogy megtanuljunk a jelenben élni. Mert ha nincs hús-vér testünk, mint ahogy sok lénynek nincsen, az olyan mint az álom állapot, és mikor álmodunk, akkor nem tudunk a jelenben lenni. Akkor csak sodródunk, visz a karmánk, röpködünk ide-oda, egyik pillanatban egyik lábunk itt van Budapesten, másik lábunk esetleg Delhiben van, következő pillanatban már New Yorkban vagyunk, következő pillanatban már Beijingben vagyunk, tehát bármi történhet, nem tudjuk egyáltalán szabályozni a történéseket, nem tudjuk kézben tartani a történéseket. Viszont a hús-vér testünk erre lehetőséget ad.
Az, hogy lehetőséget ad, nem jelenti azt, hogy a hús-vér test automatikusan biztosítja számunkra azt, hogy a jelenben legyünk, egyáltalán nem. Mert hiába van hús-vér testünk, a gondolataink szárnyalnak, csapongnak, és a tudatunk egész máshol jár, és nem itt van a testünknél. Viszont megvan a lehetőségünk arra, pontosan azzal, hogy a testünk az itt van, hogy megtanuljuk azt, hogy a tudatunkat itt tartsuk a testünknél. Ez a fejlődés útjának a kezdete. Megtanulni a tudatot itt tartani a testnél, ahol a test van, ez a kezdet. És ezáltal nyílik meg a jelen kapuja, tehát ezen a módon tudunk bejutni a jelenünkbe. A tudat kezd letelepedni itt, ahol a test van. Az álomban ez nem lehetséges, mert az álom testünk annyira mozgékony és illékony, hogy a tudatunknak nincs meg a lehetősége arra, hogy letelepedjen. Egyik pillanatban itt vagyunk, a másik pillanatban a világ másik pontján álomban. Tehát a fizikai test, a hús-vér test ad erre lehetőséget, nagyon nagy érték.
Ezen egy kicsit elmélkedjünk, ne spekuláljunk, hanem próbáljuk érezni a testünket, itt ülünk, érezzük, hogy jól esik itt ülni, hagyjuk magunkat jól leülni, mert sokszor az ember, ha lefényképezik úgy tűnik, mintha ülne, de a belső érzete nem az. A belső érzetünk akármi lehet, kényelmetlenség, vagy nyomorúságos, és az ember ugye érzi azt, hogy ül és hogy kényelmesen és jól ül.
Tehát ez az első dolog, ez a fejlődés kapuja, ezt nem lehet átlépni. Ezt úgy hívjuk, hogy a test figyelmessége. Megtanulni ott lenni, ahol a test van. Ez azt jelenti, hogy nagyon fontos megszeretni a testünket, kibékülni a testünkkel, megérezni a testünket, azonosulni a testünkkel. Különösen nekünk, mivel a mai nyugati városi emberek, mint mi, nagyon el vagyunk idegenedve a testünktől. A testünkről csak fogalmaink, képzeteink vannak, mindenfélék, de a valóságos testünkkel szinte nincs is kapcsolatunk. Ezért van a sok betegség is, mert a test aztán szól, hogy „halló, hát most hol vagy, mi van veled, tessék, legyél itt”. És akkor az ember megbetegszik, és akkor fokozottabban ott kell lenni. Hogyha beteg a test, ágynak dől, és akkor ott vagyunk, akkor legalább egy bizonyos mértékben korlátozva vagyunk, nem rohangálunk össze-vissza. Vagy amikor fájdalmaink vannak a testünkben, akkor is a test jelez, hogy „hopplá elszaladt veled a ló, tessék most egy kicsit próbálj meg itt lenni, mert erre szükséged van”. Ez nagyon fontos, ez a betegségek alapja, lelki alapja. Ha az ember megbetegszik, erre nagyon figyelni kell. Igazából el vagyunk idegenedve a testünktől és a testünk jelez, hogy kicsit álljunk le és fogjuk vissza magunkat, és legyünk itt a testnél.
De hát hétköznapi esetben ez még mindig nem az, még mindig a testünkről alkotott neurotikus képünknél vagyunk csak. Aki gyakorol, annak ezt komolyan kell venni. Tantráról beszélünk, meg mindenről, de hát a kezdet ez, ha nem vagyunk kibékülve a testünkkel, és nem tanulunk meg tényleg ott lenni, ahol a testünk van, akkor nem fog működni semmi, szó szerint nem fog működni semmi. Csak a fantázia világunkat erősítjük vizualizációkkal meg mindennel, de pont a lényeg hiányzik. Mert a vizualizációnak is az a lényege, hogy legyünk itt. És ha a testünkkel nem tudunk itt lenni, akkor a vizualizációval sem fogunk tudni itt lenni. Az is csak egy neurotikus küzdelem lesz – egy neurotikus küzdelem lesz a meditációnkból. Ezért nagyon fontos ezt komolyan venni.
Ahogy megbarátkozunk a testünkkel, feloldjuk ezt az elidegenültséget. A testünkkel itt vagyunk, jóban vagyunk, barátok vagyunk, szeretjük a testünket. De szó szerint a szívünkkel szeretjük a testünket. Jelenleg az agyunkkal elképzelünk egy csomó mindent a testről, és azt tartjuk a testünknek. Ezért van az, hogy divat van, meg make-up van, meg fogyókúra van, meg mindenféle ilyen elszállt dolgok vannak, mert senki nincs a testénél, a testében. Senki nincs a testében, mindenki a testéről alkotott neurotikus képzeteiben él, és nem magában a testében.
Szakrális térbe lépünk
Amikor egy meditáció terembe, egy gompába belépünk – lhakhangnak és cokhangnak is hívjuk. Tibetiül a lakhang azt azt jelenti, hogy istenek háza, a cokhang azt jelenti, hogy gyülekezeti ház, úgy is hívják, hogy gompa, ami kolostort és templomot is jelent –, tehát amikor belépünk egy ilyen terembe, ilyen házba, akkor egy különleges erőtérbe lépünk be. És ez valójában ezeknek az épületeknek egy fő funkciójuk, hogy az ember egy ilyen különleges erőtérben lehessen. A különleges erőtér teljesen más, mint ami kívül van. Van aki ezt érzi is. Hangolódjunk rá erre a gondolatra, érzésre, hogy most tényleg egy olyan helyen vagyunk, ami más.
 |
| Karmapa Ház oltár |
Tehát ami az előtt volt, mielőtt idejöttünk, ide bejöttünk, feljöttünk itt a lépcsőn, az egy másik világ, azt felejtsük el. Azt most nem cipeljük magunkkal. Hanem most feloldódunk ebben a különleges, csodálatos térben, ebben az energiában, ebben az áldott energiával töltött atmoszférában. Próbáljuk ezt így bevinni az életünkbe, mert ez a valóság. Tehát a templomoknak, vagy gompáknak ez egy nagyon fontos funkciójuk, hogy az emberek, akik bejönnek, azok is, akik nem tudnak semmit, nem járnak ide meditálni, azoknak is ez egy menedék, egy menedék olyan értelemben, hogy egy szakrális tér, ami mondjuk egy másik világ, tehát fölötte áll, annak, ami ezen kívül van. A mai science fiction gondolkodásban ez egy időkapu, dimenzió kapu, amelyen átlépünk, amikor belépünk egy ilyen térbe. Szó szerint ez így van, csak hát nem vagyunk hozzászokva, hogy így gondolkozzunk. De Tibetben az egyszerű emberek is tudták ezt és érezték. Amikor beléptek egy ilyen szakrális térbe, akkor ők ezt tudták. Tehát nem a hétköznapi tudatukkal léptek be, hanem egy tisztább tudatállapotban, tisztább, elevenebb, valóságosabb tudatállapotban.
 |
| Tara Templom (Tar) belső tere |
Hagyjuk a zsákot odakint, teljesen felejtsük el. Most nincs rá szükség. Amikor itt vagyunk ebben a térben, akkor a mindig megújuló szent pillanatban vagyunk, szakrális pillanatban, szakrális jelenben, szent pillanatban. Magyarul ez egy jó kifejezés – azt mondjuk, hogy ebben a szent pillanatban, ezen a szent helyen. Még akkor is, ha nem gondolunk különösen szent helyekre, vagy szent pillanatra, csak ebben a pillanatban, azt így mondjuk, hogy ebben a szent pillanatban, ezen a szent helyen. Tehát hangolódjunk erre rá.
Ez minden szent szakrális térre vonatkozik, de különösen a gyémánt út szent helyeire. A gyémánt út, azaz a tantra, a vadzsrajána az nagyon különleges. Amikor a tantrával foglalkozunk, akkor ténylegesen hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy alapvető szemléletet váltsunk, tehát mondhatni, hogy dimenziót, paradigmát váltsunk teljesen, az egész világszemléletünket egy pillanat alatt átalakítjuk, transzformáljuk. Ez a kulcspontja, a kulcsszava a gyémánt útnak: a transzformálás, átalakítás. És ezt aktívan kell csinálnunk, tudatosan.
A gyümölcs útja – Gyémánt út
Kétféle út van a buddhista belső ösvényen: 1) van a kauzális út és 2) van a gyümölcs útja. A kauzális utak a keskeny út (hinajána) és a széles útnak (mahajánának) a szútra része, a gyümölcs vagy eredmény út pedig a tantrajána, a gyémánt út, ami ugyan a mahajánához tartozik, de annak a magasabb fokozata. A kauzális utakon az ember úgy gondolkozik, hogy most itt vagyok, aztán majd lassan, lassú érési folyamatnak az eredményeként elérek különböző fokozatokat, és akkor lassan majd a tisztulás és fejlődés által el fogom érni a megvilágosodást. A hinajánában az ember még csak nem is megvilágosodásról vagy buddhaállapotról beszél, hanem nirvánáról, ami a megvilágosodásnak egy alacsonyabb foka. A bódhiszattva ösvényen buddha tudatról, buddhaállapotról beszélünk, de ott is sok-sok világkorszak fejlődés kell ahhoz, hogy azt elérjük. Ezzel szemben a tantrajána, vagy vadzsrajána, gyémánt út azt mondja, hogy itt és most ebben a pillanatban lehetséges a teljes átalakulás.
 |
| Buddha a saját korában a hinajána utat tanította szerzetes tanítványainak |
 |
| Egy bódhiszattva arca gandharai ábrázolással A mahajána, a szeretet és együttérzés útja, – avagy mások javára válni –, világiak számára is járható ösvény. |
 |
| Guru Rinpocse – a Lótuszban született Mester, aki elvitte a Vadzsrajána tanításokat Indiából Tibetbe és a környező országokba |
Már buddhák vagyunk
A tudatnak, a szemléletnek, a gondolkodásnak kell átalakulnia, és ezen aktívan kell dolgoznunk. Tehát míg a hinajána, mahajána vár, hogy majd kialakulnak a dolgok, ahogy jobban megértem stb., a gyémánt út nagyon bátor, hősies magatartást javasol. Azt mondja, hogy merjünk itt ebben a pillanatban átalakulni. És ez lehetséges. Szóval először a szemléletünket át kell alakítanunk radikálisan, tudatosan és bevállalással. A gyémánt úton bevállalunk. A gyémánt úton nem várunk, hogy majd lesz valami, valahogy, és majd lassan így-úgy alakul, hanem bevállalunk. Tehát egy nagy lépéssel azt mondjuk, hogy oké, ami volt elmúlt, itt van ez a szent pillanat, ebben a szent pillanatban már megvilágosultam, már buddha vagyok, már eleve buddha vagyok, mindig is az voltam. Ez a lényeg. Ezt most így kicsit dolgozzuk fel magunkban…
 |
| Tara az együttérzés női istensége, a tibeti buddhizmus egyik legnépszerűbb istennője, Avalokitésvara női párja |
 |
| Avalokitesvara (tib. Csenrézi), az együttérzés istensége |
Aztán lesznek persze disszonáns hangok, de azok mindig vannak, az nem érdekes. Ebben a pillanatban már buddha vagyok, már megvilágosult vagyok. Most egy kicsit gondoljunk bele, hogy mit is jelent ez…
Ez egy szédítő távlatot nyit, igaz? Egy szédítő távlatot nyit a lehetőségeinkben. A „már buddha vagyok” az egy nem közönséges dolog. Szédüljünk bele nyugodtan – már buddha vagyok. A már buddha vagyok azt jelenti, hogy a testem is buddha. Ez azt jelenti, hogy az energiáink tökéletesen felszabadultak és tökéletesen kibontakoztak, és tökéletesen működnek, oly annyira, hogy tiszta energiatestben vagyok. Egy olyan energiatest, a testnek, a valóságnak egy olyan szintje, ami messze túl van már minden negativitáson. Azt mondjuk, a fizikai test, vagy azt mondjuk, hús-vér test, ami egy nagyon jó kifejezés, mert a hús-vér test azt jelenti, hogy ez a testnek csak egy fajtája. Vagyis lehet a testünk másfajta test is. Nem csak azt mondjuk, hogy a test, hanem azt mondjuk, a hús-vér test. Ez a kifejezés magába foglalja, hogy igen, a test az lehet más is, nem csak hús-vér.
A test figyelmessége
A hús-vér test egy nehéz ügy. Vannak benne csodálatos dolgok, lehetőségek, de ugyanakkor benne van az is, hogy nagyon sok negativitásnak van kitéve. Meg tudunk betegedni, baleset érhet bennünket, meghalunk és így tovább. Tehát szörnyű negativitásoknak van kitéve, kiszolgáltatva. Ugyanakkor óriási értékek is vannak benne, mert ha hús-vér testünk van, akkor vagy állatok vagyunk, vagy emberek, de jelenleg emberek vagyunk és ez nagy lehetőséget ad arra, hogy megtanuljunk a jelenben élni. Mert ha nincs hús-vér testünk, mint ahogy sok lénynek nincsen, az olyan mint az álom állapot, és mikor álmodunk, akkor nem tudunk a jelenben lenni. Akkor csak sodródunk, visz a karmánk, röpködünk ide-oda, egyik pillanatban egyik lábunk itt van Budapesten, másik lábunk esetleg Delhiben van, következő pillanatban már New Yorkban vagyunk, következő pillanatban már Beijingben vagyunk, tehát bármi történhet, nem tudjuk egyáltalán szabályozni a történéseket, nem tudjuk kézben tartani a történéseket. Viszont a hús-vér testünk erre lehetőséget ad.
Az, hogy lehetőséget ad, nem jelenti azt, hogy a hús-vér test automatikusan biztosítja számunkra azt, hogy a jelenben legyünk, egyáltalán nem. Mert hiába van hús-vér testünk, a gondolataink szárnyalnak, csapongnak, és a tudatunk egész máshol jár, és nem itt van a testünknél. Viszont megvan a lehetőségünk arra, pontosan azzal, hogy a testünk az itt van, hogy megtanuljuk azt, hogy a tudatunkat itt tartsuk a testünknél. Ez a fejlődés útjának a kezdete. Megtanulni a tudatot itt tartani a testnél, ahol a test van, ez a kezdet. És ezáltal nyílik meg a jelen kapuja, tehát ezen a módon tudunk bejutni a jelenünkbe. A tudat kezd letelepedni itt, ahol a test van. Az álomban ez nem lehetséges, mert az álom testünk annyira mozgékony és illékony, hogy a tudatunknak nincs meg a lehetősége arra, hogy letelepedjen. Egyik pillanatban itt vagyunk, a másik pillanatban a világ másik pontján álomban. Tehát a fizikai test, a hús-vér test ad erre lehetőséget, nagyon nagy érték.
 |
| Vairócsana hétpontos ülése, mely segít elnyugtatni a tudatot |
Ezen egy kicsit elmélkedjünk, ne spekuláljunk, hanem próbáljuk érezni a testünket, itt ülünk, érezzük, hogy jól esik itt ülni, hagyjuk magunkat jól leülni, mert sokszor az ember, ha lefényképezik úgy tűnik, mintha ülne, de a belső érzete nem az. A belső érzetünk akármi lehet, kényelmetlenség, vagy nyomorúságos, és az ember ugye érzi azt, hogy ül és hogy kényelmesen és jól ül.
Tehát ez az első dolog, ez a fejlődés kapuja, ezt nem lehet átlépni. Ezt úgy hívjuk, hogy a test figyelmessége. Megtanulni ott lenni, ahol a test van. Ez azt jelenti, hogy nagyon fontos megszeretni a testünket, kibékülni a testünkkel, megérezni a testünket, azonosulni a testünkkel. Különösen nekünk, mivel a mai nyugati városi emberek, mint mi, nagyon el vagyunk idegenedve a testünktől. A testünkről csak fogalmaink, képzeteink vannak, mindenfélék, de a valóságos testünkkel szinte nincs is kapcsolatunk. Ezért van a sok betegség is, mert a test aztán szól, hogy „halló, hát most hol vagy, mi van veled, tessék, legyél itt”. És akkor az ember megbetegszik, és akkor fokozottabban ott kell lenni. Hogyha beteg a test, ágynak dől, és akkor ott vagyunk, akkor legalább egy bizonyos mértékben korlátozva vagyunk, nem rohangálunk össze-vissza. Vagy amikor fájdalmaink vannak a testünkben, akkor is a test jelez, hogy „hopplá elszaladt veled a ló, tessék most egy kicsit próbálj meg itt lenni, mert erre szükséged van”. Ez nagyon fontos, ez a betegségek alapja, lelki alapja. Ha az ember megbetegszik, erre nagyon figyelni kell. Igazából el vagyunk idegenedve a testünktől és a testünk jelez, hogy kicsit álljunk le és fogjuk vissza magunkat, és legyünk itt a testnél.
De hát hétköznapi esetben ez még mindig nem az, még mindig a testünkről alkotott neurotikus képünknél vagyunk csak. Aki gyakorol, annak ezt komolyan kell venni. Tantráról beszélünk, meg mindenről, de hát a kezdet ez, ha nem vagyunk kibékülve a testünkkel, és nem tanulunk meg tényleg ott lenni, ahol a testünk van, akkor nem fog működni semmi, szó szerint nem fog működni semmi. Csak a fantázia világunkat erősítjük vizualizációkkal meg mindennel, de pont a lényeg hiányzik. Mert a vizualizációnak is az a lényege, hogy legyünk itt. És ha a testünkkel nem tudunk itt lenni, akkor a vizualizációval sem fogunk tudni itt lenni. Az is csak egy neurotikus küzdelem lesz – egy neurotikus küzdelem lesz a meditációnkból. Ezért nagyon fontos ezt komolyan venni.
Ahogy megbarátkozunk a testünkkel, feloldjuk ezt az elidegenültséget. A testünkkel itt vagyunk, jóban vagyunk, barátok vagyunk, szeretjük a testünket. De szó szerint a szívünkkel szeretjük a testünket. Jelenleg az agyunkkal elképzelünk egy csomó mindent a testről, és azt tartjuk a testünknek. Ezért van az, hogy divat van, meg make-up van, meg fogyókúra van, meg mindenféle ilyen elszállt dolgok vannak, mert senki nincs a testénél, a testében. Senki nincs a testében, mindenki a testéről alkotott neurotikus képzeteiben él, és nem magában a testében.