Könyvajánló – gondolatébresztők VII.– KALAND A TÉR SZEMPONTJÁBÓL - PARADIGMAVÁLTÁS


Hasonló kaland vár bennünket a tér szempontjából is, mint az idő megvizsgálása tekintetében. Mi egyszerű emberek úgy látjuk, hogy a Föld lapos. De az iskolában mást tanultunk, és hallottunk már olyat is, hogy valaki körülutazta a Földet. Ha ezt átgondoljuk, arra jutunk, a Föld kerek.

És vajon van-e élet a Földön kívül? Azt mondjuk erre, hogy ez nevetséges. Vagy talán mégis?! Nevetséges – mondjuk ismét. Azonban a tudomány gyanakodik, és tanulmányozza.  

Multiverzumok

Ami a térbeli távlatokat illeti, a buddhista szemlélet kezdettől fogva úgy tekint erre a kérdéskörre, hogy multiverzumról beszélünk, nem csupán univerzumról. Azt is mondja a buddhizmus, hogy számtalan világban, számtalan helyen élnek lények. Továbbá a buddhák és bódhiszattvák szabadon közlekednek ezen világok között. Egyik nap itt vannak, másik nap ott, nekik ez nem kerül erőfeszítésbe. Sőt, egy magas megvalósítású bódhiszattva megjelenhet számos világban egyidejűleg, egy megvilágosult buddha pedig egyszerre jelen lehet az összes multiverzumban, számtalan alakban azaz most már tovább fokozzuk, nem csak egy multiverzumról beszélünk, hanem számtalan multiverzumról. Tehát az összes multiverzum összes világában jelen vannak a buddhák folyamatosan, és ez nem csak feltételezés, hogy talán ott lehetnek, hanem valóban ott vannak.


Kisfilm az univerzumról és multiverzumokról és annak távlatairól
(megtekintése tudattágító hatású)


NEMES ÉS EMELKEDETT MAGATARTÁSRA VALÓ INSPIRÁCIÓ IMA
Minden egyes atomon annyi buddha van, ahány atom van a világegyetemben, és minden buddhát buddhafiak vesznek körül. Így vizualizálom a dharma-szférákat, melyeket kivétel nélkül győzedelmesek töltenek meg.

Ez egy paradigma váltás. Amennyiben a belső ösvénnyel úgy akarunk foglalkozni, hogy tényleges hasznunk legyen belőle, ezeken a nézőpont váltásokon át kell esnünk. Az összes nevetséges, gyerekes, óvodás dolgot, amit eddig a legmagasabb tudásnak tartottunk, ilyen módon át kell értékelnünk. A Szkíták és hunok a Buddhák ősi útján I-II. című könyv ebben segít minket. A szemléletmód váltáshoz nagyon nagy segítséget nyújt ez a két könyv. Ne felejtsük azonban, hogy az egész nem arra irányul, hogy a multiverzum őrült professzoraivá váljunk, hanem hogy ezzel a tudással bölcsebb és szeretetteljesebb, megvilágosult emberekké fejlődhetünk.
Az adott témakör mélyebb megismerése érdekében böngésszen legújabb blog oldalunkon: https://csomakozpont.blogspot.com/


A könyv megvásárolható a Karmapa Házban, Taron az ajándékboltban vagy a dharmakonyvek.hu webshopon keresztül itt: 
https://dharmakonyvek.hu/magyar-hagyomany/szkita-tudat/szkitak-es-hunok-a-buddhak-osi-utjan-i-kotet.html
https://dharmakonyvek.hu/magyar-hagyomany/szkita-tudat/szkitak-es-hunok-a-buddhak-osi-utjan-ii-kotet.html