AZ EMBERI LÉT ÉRTELME – IGAZ TERMÉSZETÜNK SZERINT ÉLNI – Húsvéti tanítás II. rész

Tiszteletreméltó Láma Csöpel húsvéti tanítása – II. rész
(2019.04.22., Tar, Tara templom)

Csenrézi - a Végtelen Együttérzés Istensége
A buddhizmusban a különböző istenségek a buddha természetünk különböző megnyilvánulási formái


Tiszteletreméltó Láma Ngawang, az én mesterem, úgy magyarázta nekünk, hogy mindenkinek van három létfontosságú tevékenysége az életében. Az egyik az élelem megszerzése – enni kell. A második a lakás és a ruházat megszerzése és annak fenntartása. A harmadik pedig a társadalmi elkötelezettségeink: vannak szüleink, akikről gondoskodni kell, amikor öregek, vannak gyerekeink, akikről gondoskodni kell, amíg fiatalok, és aztán van még x különböző fontos elkötelezettségünk, barátok és hozzátartozók, betegek és stb. felé. Ez a három dolog fontos, alapvető, mindenkinek alapvetően fontos. 

Az alábbi buddhista animációs kisfilmben röviden bemutatják a hat világra (ebből az egyik az emberek világa) jellemző életet, továbbá a létezés köréből való kiszabadulás 10 meditációs lépcsőjét


DE... De, óvakodjunk attól, hogy csak ezzel a három dologgal foglalkozzunk, mert ettől még nem leszünk emberek. Nagyon sok állat is elvégzi ezeket a dolgokat, fészket építenek, kicsinyeikről gondoskodnak, sőt nagyon sok állat a betegekről is gondoskodik, az élelmet meg tudják szerezni és így tovább. Tehát ettől még nem vagyunk emberek. Emberek attól leszünk, hogy meggondoljuk, mi a tényleg fontos – ez a nagy kérdés: mi a tényleg fontos? A tényleg fontos az az, hogy kicsit jobb állapotban hagyjuk el ezt az életet, mint ahogy ide jöttünk, tehát fejlődjünk. Közelebb kerüljünk önmagunkhoz, a valódi természetünkhöz, ami pedig nem más, mint maga a szentség. A valódi természetünket a buddhista terminológiában úgy hívjuk, hogy a buddha természetünk, a megvilágosult természetünk. Tehát a fő dolgunk az, hogy közelebb kerüljünk a valódi természetünkhöz, a buddha természetünkhöz. Hogy miért van erre szükség? Mert minél közelebb kerülünk a valódi természetünkhöz, annál emberségesebb, emberibb emberek leszünk, annál inkább azzal foglalkozunk, ami emberhez méltó. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy képesek vagyunk szeretni. Annál inkább képesek vagyunk szeretni, mert az ember természetének az egyik alapvető jellemzője az, hogy képes szeretni, képes együttérezni, képes empátiát érezni, és képes gondoskodni másokról, és törődni másokkal. És minél közelebb vagyunk a valódi természetünkhöz, ez annál inkább működik, és annál nagyobb lélegzettel, átfogóbb, nagyobb skálán működik. Minél közelebb vagyunk az igazi természetünkhöz, annál kevésbé vagyunk önmagunknak fontosak, annál inkább fontosak mások, és annál több ember és lény tűnik fontosabbnak nálunk. Egy buddha, aki teljesen megvilágosodott, mindenkit maga elé helyez fontossági sorrendben. Neki fontosabb az, hogy a másik jól éljen, mint önmaga. Hogy miért? Mert ő eleve boldog, mert ő a természetes állapotában van, neki már nincsenek gondjai, sem magával, sem a világgal, mert TELJESEN TERMÉSZETES ÉLETET ÉL, FELSZABADÍTOTTA MAGÁBAN A TERMÉSZETESSÉG NAGYSZERŰ ERŐIT, AMI NEM MÁS, MINT AZ EGYETEMES SZERETET, MINDENKIRE KITERJEDŐ SZERETET ÉS EGYÜTTÉRZÉS, GONDOSKODÁS ÉS BÖLCSESSÉG.


Csenrézi meditáció - animáció, vizuális útmutatás

A pudzsaszöveget Láma Csöpel és a Magyarországi Karma Kagyüpa Közösség énekli