A
gyakorlás ösvényén nélkülözhetetlen a humorérzék. A valódi
humorérzék alapja az a képesség, hogy ugyanazt a dolgot egyszerre
több nézőpontból látjuk, és észrevesszük, hogy ami az egyik
oldalról nézve nem igaz, igaz lehet egy másik szempontból, mivel
maguk a dolgok és élethelyzetek a valóságban nem korlátozzák a
róluk alkotott képzeteinket.
A
meditációban arra képezzük elménket, hogy közelebb kerüljön
az eredeti természetéhez. Ez azzal jár, hogy fokozatosan
levetkezzük a korlátolt, zavaros tudat dogmatizmusra hajlamos rideg
merevségét, így tudatunk természetessé, oldottá válik. A
természetes tudat melegszívű, emberséges tulajdonságokkal
rendelkezik. Természetes sajátja a gyengédség, szeretet,
együttérző gondoskodás, a nyitottságból adódó képesség a
jelenben létre, és a lehetőségek felismerésére a jelenben. A
nyitott, rugalmas, játékos elme könnyedén feltalálja magát, és
megtalálja a megoldást még olyan helyzetekben is, amelyek a merev,
görcsös elme számára kilátástalannak látszanak.
A
kulcs a könnyed felülemelkedés. Hagyományos magyar kultúránk
központi témája a felülemelkedés képességének a kiművelése.
Hagyományos művészetünk mintakincsében erre nevelnek a rejtett
arcok, és számos mesénk, dalunk, játékunk is erre tanít
gyermekkorunk óta.
Ezt példázza alábbi
mesénk:
Mátyás
király meg a székely ember lánya
Magyar mese
 |
| Mátyás király |
- Van kint az országút mellett egy kő. Menj ki az országútra, állj a kő mellé. És minden ember, aki csak az országúton elmegy, kerítsd oda, hogy azt a követ nyúzza meg. Ez a király parancsolata, ez a király akarata! Jutalmat ad érte!
Így akarja kipróbálni a népe eszét!
Kimegy a hű szolga, s odaáll a kőhöz. S mondja a parancsot. Azzal s a jutalom ígéréssel sok embert odakerített, de megannyi a vállát húzogatta.. S mind csak azt mondta:
- Ugyan már! Hogy nyúzzunk meg egy követ?
Volt, aki próbálta, volt, aki meg sem próbálta.
Egyszer egy székely ember is ment arra a lányával. Azt is odakerítette a szolga, hogy segítsen azoknak, akik épp próbálták volna a nyúzást. Egyszer csak azt mondja a lányocska, ahogy a többiek ott nyúlkálódnak s tanakodnak:
- Apám, menjen fel kend Budára Mátyás királyhoz és mondja meg neki, hogy vétesse előbb a kőnek a vérit, akkor majd megnyúzzuk!
Ránézett a székely ember a lányára, s bólintott. S ment egyenest Budára, Mátyás királyhoz.
Azt mondja Mátyás király a székely embernek, feleletül a kérésre:
- Hát te honnan tanultad ezt, te székely ember, hogy én előbb vérét vétessem a kőnek? Furfangos ember vagy te!
- Vidd el ezt a lányodnak. Ültesse el őket, de olyan földbe, hogy fa nélkül megnőjenek. Akkor jöjjön fel hozzám. Mert jutalmul talán feleségül is veszem!
A székely ember, mit tehetett, hazavitte a két diót, s odaadta a lányának. Azt mondta neki:
- No, most neked is adott Mátyás király bajt eleget!
A lányocska azonban csak mosolygott. Egyszeribe föltörte, s megette a két diót.
És csak várt. Mátyás király is várt. De most már csak a lány válaszát várta, nem a kő megnyúzását. Amellől hű szolgáját is visszarendelte.
Egy idő múlva azt mondja a lány az apjának:
- No, most már menjen fel apám Mátyás királyhoz. Mondja meg neki, hogy már kifejlődtek a diók.
A lány két kis keblecskéje volt az. A székely ember fölment most is szépen Budára, megvitte Mátyás királynak az üzenetet. Mátyás király meghallgatta az üzenetet. Gondolkodott, s adott a székelyembernek két szál kendert. S ő meg, Mátyás király, azt az üzenetet küldte a székely lánykának, hogy abból a két szál kenderből, s nem többől, csináljon főkötőt a királyi rezidenciának. S adott most is a székely embernek egy csomó pénzt.
A székely ember azt a két szál kendert szomorúan vitte haza a lányának hogy csinál abból főkötőt? Mondta is a lányának:
- Most adott csak a király bajt neked!
S szóról szóra elmondta a király parancsát. De a lány látott az udvaron két szál forgácsot. Felvette, s azt mondta az apjának:
- Vigye fel kend ezt Mátyás királynak, és mondja meg neki, hogy csináljon ebből a két forgácsból szövőszéket, csöllőt, vetélő fát. Akkor majd én is csinálok rajta főkötőt, abból a két szál kenderből, amennyi kell.
A székely ember ismét megjárta Budát. Mátyás király most azt felelte:
- Mondd meg a lányodnak, hogy tele van a padlásom lukas korsóval. Ha azt mind befoldja, herceget kap férjül! Visszaüzent erre a székely ember lánya, hogy ő szívesen megfoldja a korsókat, csak a visszájukról. A király fordíttassa ki előbb a korsókat, mert színéről semmit sem lehet szépen megfoldani. Mátyás király erre azt üzente neki, a székely emberrel, annak a jó eszű kislánynak:
- Mondd meg a lányodnak,
hogy ha igazán olyan nagyon okos, akkor jöjjön föl ő is Budára
hozzám, de úgy, hogy se az úton, se az útfélen, se öltözve, se
öltözetlen. Ha olyan okos is, mint okos, én magam veszem
feleségül. Hozzon ajándékot is, mégpedig úgy, hogy mégse
hozzon, amikor pedig belép, köszönjön is, ne is!
- No most már tetézve adott bajt neked a király! - mondta otthon a szegény székely.
De a lány egyszeribe fogott egy verebet, szitába tette: az lesz az ajándék. Volt az apjának egy nagy hálója, ruhaként azt vette föl. Volt az apjának egy szamara, annak megfogta a farkát, elindította maga előtt, s ment a nyomán. Így nem az ország útján ment, hanem a a szamár nyomán. Amikor odaért a királyhoz, épp csak meghajtotta magát, de nem szólt, vagyis köszönt is, nem is. Ruha helyett hálóba volt, vagyis föl is volt öltözve, nem is.
Nagyon jól éltek egy darabig, míg új házasok voltak! De egyszer nagy sokadalom lett a városban. Nagy vásár Budán! Amint a szekerek összegyúróztak, egy szegény embernek a kancája lefeküdt, és csikót ellett, de egy más embernek a szekere alatt.
Nagyon megbúsulta szegény kárvallott ember magát. No de, ahogy kijönnek a törvényházból, mit hall? Azt, hogy a királyné még okosabb, mint az ura. Elhatározta, hogy bemegy a királynéhoz, s attól kér tanácsot, sőt igazságot. Be is ment rögtön Mátyás király feleségéhez, s elpanaszolta neki a baját. Azt mondja neki a királyné, a hajdani okos székely lányka:
- Ó, te szegény ember! Látszik, hogy szegény ember vagy! No de én segítek rajtad! Menj el, és szerezz egy hálót és egy evezőt, olyant, amivel a vízben szokás halászni s evezni. Menj ki a mezőre, és ott a homokban csapkodj az evezővel, mintha a halat kergetnéd a háló felé, a hálóval pedig csinálj úgy, mintha halásznál.
Úgy is tett a szegény ember. És a király arra járt, meglátta. Rögtön behívatta, hogy micsoda szamár ember kend, hogy a homokban halat keres! Mondja rá a szegény ember azt, amire a királyné tanította:
- Bizony, nincs ott hal! De a szekér aljának sincsen csikója!
- Hej, te szerencsétlen ember, tudom, hogy a feleségem tanácsolta neked ezt! No, neked ez nem baj, neked visszarendelem a csikódat. De a számadásnak nincs vége a megszégyenítésemért!
A király úgy megharagudott, hogy a felesége ilyen tanácsot adott a szegény embernek, hogy rögtön bement a feleségéhez, ráripakodott, hogy eltakarodjék azonnal a házból, a nap meg ne süsse többet!Azt mondta erre az asszony, ismerve ura hirtelen természetét:
- Nem bánom, elmegyek, akár tüstént, csak engedd meg, hogy amit legjobban szeretek s kedvelek, azt elvihessem magammal!
Azt mondta erre a király:
- Azt jó szívvel megengedem.
Még aznap elköltözött az asszony egy kis házba, amelynek még üveg sem volt az ablakán, csak hártya. Tudta, hogy az urának olyan szokása van, hogy ha este lefekszik a paplanos ágyba, rögtön igen mélyen elalszik. Hát, hogy este lett, négy emberrel odament, a paplannak négy szegét megfogatta, és elvitette a királyt is oda, ahová ő költözött, abba a hártyás ablakú házba. Amikor Mátyás király másnap megébredett, és látja, hogy alig lát ki az ablakon, azt mondja:
- Mi az? Hol vagyok? Ki merte ezt tenni velem?
Azt mondja csendesen a királyné:
- Megengedted, hogy elvigyem magammal, amit legjobban szeretek; hát elhoztam magammal!
Erre megcsókolták egymást, és bár máig se haltak volna meg!
Illyés Gyula - Hetvenhét magyar népmese
* Az illusztrációs képek a Magyarországi Karma Kagyüpa Közösség Dharma Globe színtársulatának előadásán készültek 2017-ben, amikor is ennek a mesének egy hasonló változatát adtuk elő 'A bíró okos lánya' címmel.
Az előadásról készült videót ezen a linken lehet megtekinteni: