AZ ALAPVETŐ JÓSÁG – Az ősi eurázsiai nem-dogmatikus szellemiség magyar hagyományának sarokkövei – 2. rész

Emberi méltóságunk és lelkületünk a kék ég ragyogására, a virágzó rétek szépségére, a hullámok csobogására van hangolva.

KI A LEGELÉBB VALÓ?

Mi ér többet a megelégedettségnél?

Magyar mese

Sárközi menyasszony pártában

HOL VOLT, HOL NEM VOLT, volt a világon egy öregember, az egyszer kinn járt a mezőn. Mikor jött hazafelé, fogott egy egeret. Mikor hazaért, látja, hogy kislány lett az egérből.

Nőtt a kislány, nagylány lett belőle. Egyszer azt mondta ez a szürke egérből, minden lények legközönségesebbikéből lett leány:

- Én csak akkor megyek férjhez, ha olyan férjet találok, aki a legelébb való.

Az öregember elment keresni olyan férjet, ki a legelébb való. Elment a Naphoz. A Napnak a szolgája azt mondta, hogy várakozzon estig mert a Nap úr most éppen odavan a földet megvilágítani.

Estefelé hazajött a Nap úr lovakon. Azt mondta neki az öregember, vegye el az ő lányát, mert ő a legelébb való.

Azt mondta a Nap:

- Én nem vagyok a legelébb való, nálam erősebb a felhő, mert az engem eltakar.

Elment az öregember a felhőhöz, kérte, hogy vegye el az ő lányát, mert ő a legelébb való.

Azt mondta a felhő:

- Én nem vagyok a legelébb való, nálam elébb való a szél, mert az engem ide s tova hajkurász.

Elment az öreg a szélhez. Azt mondta a szél:

- Én nem vagyok a legelébb való, nálam elébb való a vén Mátra hegye, mert azt én nem tudom megmozdítani.

Elment az öreg a Mátra hegyhez, s kérte, vegye el a lányát, mert ő a legelébb való.

Azt mondta a Mátra hegy:

- Én nem vagyok a legelébb való, énnálam erősebbek azok a kis egerek, itt a tövemben, mert én még azokat nem bírtam összenyomni.

Az öreg elment az egerek királyához, hogy vegye el az ő lányát feleségül, mert ő a legelébb való.

Az egerek királya befogott sok egeret egy hintóba, elment a lányért. A lány visszaváltozott egérnek, összeházasodtak, számtalan gyerekük lett, ma is élnek, ha meg nem haltak.

*

Matyó esküvő

Ha van száz forintunk, ezret akarunk. Ha van ezer, akkor tízezret, majd százezret; aztán pedig hajtunk a millióra... és ha véletlenül azon szerencsések közé tartozunk, akiknek sok-sok küszködéssel sikerül összeszedni néhány milliót, akkor úgy érezzük, hogy végre lehetőségünk van egy kis pénzt keresni... Mindig többet, nagyobbat és jobbat akarunk, és sosincs felső határ. Elégedetlenségünk sosem csillapul, hanem mindegyre csak nő. A boldogságért folytatott harc közepette nincs időnk a boldogságra. A boldogságot mindig önmagunkon kívül keressük, egyre nagyobb és jobb dolgokra vágyva.

Mesénkben egy egérből lány lesz, aki elfelejtve eredeti természetét, egyre nagyobb és jobb dolgokra vágyva járja a boldogság keresésének útját. A boldogságot azonban csak akkor találja meg, amikor felismeri rég elfelejtett eredeti természetét, és újra azonosul vele: visszaváltozik egérré.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Boldogok csak akkor leszünk, ha felismerjük azokat az értékeket, amelyekkel már eleve rendelkezünk, ha megismerjük azt, ami már eleve vagyunk: az alapvető jóságot, ami önmagunk és a világ eredeti természete.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Karma Csakme, a nagy tibeti tanító idézi ezt a mesét a tibeti hagyományból:

A KOLDUS KIRÁLYFI

Tibeti mese

HOL VOLT, HOL NEM VOLT, Orgyen országában élt egy gazdag és hatalmas király, feleségével a királynéval, fiával a trónörökös herceggel, és bölcs miniszterével. A birodalom erős, a királyi palota hatalmas, és a király uralkodása csodálatos volt. Azonban a herceg éretlen és ostoba volt.

Mongólia

Egyszer a királyfi elment egy ünnepségre, ahol egy szemfényvesztő elbűvölte. A szemfényvesztők három dolog segítségével fejtették ki varázslatukat: mély összpontosítással, valamilyen anyaggal és varázsigékkel. E három kelléket ügyesen alkalmazva nagyon valóságosnak tűnő dolgokat hoztak létre. A királyfi, akit a szemfényvesztő teljesen elkápráztatott, mindent elfelejtett, még azt is, hogy ki ő maga. Körülnézett, és nem ismerve fel saját minisztereit, kóbor vándorlásnak indult. Évekig kóborolt koldusként, számkivetetten. Mivel a trónörökös így elveszett, amikor a király megöregedett, az ország hanyatlásnak indult.

Teltek, múltak az évek, míg egyszer a királyfi elérkezett a volt minisztere ajtajához, ahol bekopogtatott és alamizsnát kért. A királyfi piszkos volt, ruhája rongyokban lógott rajta, a miniszter mégis azonnal felismerte, és felfedte igazi azonosságát:

- Te a hercegünk vagy, gyere haza, a király vár téged!

Tibet

A királyfi nem hitt neki, és nem akart hazamenni apjához, a királyhoz, mire a miniszter elmesélte neki, mi történt, hogyan varázsolta el a szemfényvesztő, és hogyan kóborolt el. Ezzel arra késztette, hogy vizsgálja meg, ki ő: kik a szülei, hol született, kicsoda ő a valóságban.

A királyfi gondolkodóba esett. Képtelen volt megválaszolni akár csak egyetlen egy kérdést is. Megvizsgálva önmagát, nem talált válaszokat, mivel abban a hitben élt, hogy ő egy egyszerű koldus. Elámulva azon, hogy nem talált semmit, végül megkérte a minisztert, fedje fel előtte igazi kilétét, és mesélje el élete történetét. A miniszter mindent elmondott, mire a királyfinak minden az eszébe jutott, és elfoglalta helyét a trónon.

Bár nem tagadta meg átmeneti koldusvoltát, egy pillanat alatt feladta koldus életmódját. Nyomorúsága magától szertefoszlott, országának és népének jó uralkodója lett, és ezután mindnyájan boldogan éltek.

*

Szerzetesek Tibetben

Karma Csakme e meséhez az alábbi magyarázatot adja:

“Ebben a mesében a koldus királyfi valódi természetünket, az alapvető jóságot testesíti meg. A mese elején az ifjú herceg azt a tudatállapotot jeleníti meg, amely az elme igaz természetét sem ismeri fel, és az elme teremtő erejének a minden pillanatban átmenetileg fellépő kifejeződései, a hullámzó érzelmek és a csapongó gondolatok sem ködösítik el. Ez a tudatállapot nem ragaszkodik, ám nem is megvilágosult; olyan tudat, amely még nem ismerte fel igaz természetét.

Láma Ngawang Tibetben

„A miniszter a szellemi tanítót jelképezi, aki tisztánlátással rendelkezik, és együttérzésből tanít. Ugyanúgy, ahogy a királyfi nem ismerte fel valódi kilétét, és koldussá lett, mi sem ismerjük igaz természetünket, és nyomorultul kóborlunk a világban. Ahogy a miniszter felismerte a királyfit, és visszaadta neki királyságát, a tanító ugyanúgy vezet bennünket, hogy felismerhessük elménk igaz természetét, amely az alapvető jóság.”