A
tibeti és a magyar belső ösvény közös meséi, melyek
megmutatják, hogy a tibeti és a magyar mesterek ugyanazt a
nem-dogmatikus utat tanítják
I.
rész
 | |
|
AZ ELME NÉGY ÁLLAPOTA
A világ jelenségeit négy
osztályba sorolhatjuk, elménk négy alapvető állapota alapján:
1. ébrenléti jelenségek,
2. álombéli jelenségek,
3. a halál jelenségei,
4. halál utáni jelenségek.
Ha az elménk “rendben”
van, akkor e négy alapvető állapotban bármi tapasztalat születik
bennünk, az mind “rendben” lesz.
.....................................................................................................................................
Boldogok leszünk ébren
és álmunkban, és a halál jelenségeit úgy éljük át,
mint
boldog átmenetet a halál utáni boldog állapotba.
....................................................................................................................................
Azonban, ha képtelenek
vagyunk elménket rendbe tenni, és rendben tartani – ami nem abból
áll, hogy valamiféle mesterséges „rendet” ráerőszakolunk
elménkre, hanem egyszerűen abból, hogy feltárjuk és megismerjük
elménk, azaz önmagunk már meglévő igaz természetét,
az alapvető jóságát, és igaz természetünkkel azonosulva,
természetes állapotunkban megmaradunk –, ha erre képtelenek
vagyunk, akkor a zavarosan kavargó, kusza elménk zavarosan kavargó
és kusza jelenségeket fog tapasztalni mind a négy állapotában.
Az elérhetetlen öröm és
boldogság illanó délibábját a zűrzavar szüntelen fergetege
kíséri állandó kielégületlenséggel és szenvedéssel, mind
ébrenlétünkben, mind álmunkban; a halál és a túlnan gondolatai
pedig rettegéssel töltenek el. Halálunk, amikor elérkezik,
szenvedést hoz, amely testünk elhagyásával sem ér véget, hanem
folytatódik az elménk halál utáni, anyagi test nélküli
állapotában is.
 | |
|
ÚJ EGYESÍTŐ SZEMLÉLET
“A világ az elme virága”
szemlélete azt jelenti, hogy megváltoztatjuk azt az alapvető
szokásunkat, hogy énünket mereven elválasztjuk a világtól, a
dolgoktól, vagyis mindattól, amit nem tartunk énünknek.
 |
| Imazászlók ( tibeti nyelven: “szélparipa”) Tibetben. A szél erejével átitatva, részvétet és jóakaratot közvetítenek a világba. |
....................................................................................................................................
Az “én és önmagam,”
“én és mások,” “én és a világ dolgai” mereven megosztó,
szokásos képzetei helyett, a világ az elme virága személyes és
általános jelenségeken alapuló, természetesen összekapcsoló,
egyesítő szemléletét vezetjük be életünkbe.
...................................................................................................................................
E szemlélet segítségével
beláthatjuk, hogy nem vagyunk, és soha nem is voltunk elválasztva
semmitől, elválasztottságunk csak egy hamis és alaptalan érzés.
Énünk jelenségei és a világ jelenségei szétválaszthatatlanul
összefüggenek, a valóságban nem létezik köztük elválasztó
határ.
Jó példa erre az álmunkban
látott tigris, amelyet önmagunktól elválasztott, önerejéből
létező, veszedelmes állatnak élünk meg, és rettegve menekülünk
tőle. Felébredés után azonban belátjuk, hogy csak a mi saját
elménk teremtette, és így egy csapásra megszabadulunk a
szenvedéstől. Mindazonáltal, az álombeli félelem és a menekülés
keltette szenvedésünk valóságos, hiába okozza egy puszta
téveszme.
Ezt meséli el az alábbi
történet, melynek tibeti változata a Belső Ösvény tibeti
mestereinek egyik kedvenc példabeszéde. Tiszteletreméltó Láma
Ngawang Rinpocse gyakran mesélte el. A történet tibeti címe:
Milam pu si – Az álomfiú halála. Dzongsar Khyence Rinpocse
filmje, az „Utazók és varázslók” is e történet egy
változatára épül. A film tibeti címe: Egy pofa sör varázslata.
 |
| Oroszlánfejes kopogtató – Mongólia |
 |
| A két kakas – applikáció motímum – i. e. 6–3. század, Pazyrik, Hunország, Altáj Hegység A pecséten két szembeforduló kakas van, a tudat mégis egy tigrisfejet lát – ez a tigris, bármennyire valóságosnak tűnik, csak a tudatunkban létezik. |
 |
| Arany tigrisfejes lószerszámdísz – i. e. 5–4. század, Isszik, Belső-Ázsia |
 |
| Gyémántjogarú Vadzsrapáni |
AZ ÁLOMBAN ELVESZTETT FIÚ
Az álombeli
szerencsétlenség valódi fájdalmat okoz
Magyar mese
HOLT,
VOLT HOL NEM VOLT, volt egyszer egy ember, s annak egy fia. A fiú a
világ minden tudományát kitanulta már, de még egyet meg akart
tanulni: a boszorkányságot.
- Édesapám, elmegyek –
mondja az apjának – és addig nem nyugszom, míg a boszorkányságot
ki nem tanultam.
- Ne menj fiam – mondta az
apja – fehérnépnek való a boszorkányság!
A fiúnak azonban nem volt
maradása. Útnak is indult, és estére egy faluba ért. Szállást
kért egy gazdag embertől. Vacsora közben a gazda kérdi tőle, mi
járatban van. A fiú nem akarta elárulni, de a gazda addig
faggatta, míg el nem mondta: bizony ő a boszorkányságot szeretné
megtanulni.
A gazda nem szólt semmit.
Ágyat vettetett a fiúnak a szomszéd szobában, s lefeküdtek.
A fiú azt álmodta, hogy
éjszaka az utcán fekszik egy padon, egy városban. Egyszer csak jön
az őrség, és beviszik a városházára. Ráfogják, hogy rosszban
jár, és akasztófára ítélik. Amint a katonák kísérik az
akasztófához, odaszalad a király lánya, s megmenti az életét. A
királykisasszony senkihez sem akart férjhez menni, hiába erőltette
az apja, ám a fiú megtetszett neki, és egyenesen az apjához
vezette:
- Édesapám – mondta –
többé nem kell, hogy erőltess senkihez, mert ez a legény lesz az
én uram!
Megharagudott szörnyen a
király, hogy egy jöttment veszi el a lányát, amikor királyfiak
vetélkedtek érte!
- Nekem ez a legény kell –
mondta a királyleány – máshoz nem megyek!
A király végül
beleegyezett. Nagy lakodalmat csaptak, s nem telt el egy-két
esztendő, egy szép aranyhajú fiuk született. Egyszer az apa a
gyermekével kimegy a kertbe. Volt ott egy aranyalmafa, s alatta egy
aranykút. Karjára vette a gyermeket, és felnyúlt a fára egy
almáért. A kisfiú lefordult a karjáról, s a kútba esett.
Keserves sírásra fakadt, s
úgy zokogott, hogy a szomszéd szobában a gazda felébredt tőle.
Beszalad és felrázza a fiút:
- Ébredj fel, miért sírsz?
A fiú felébred, de csak
tovább zokog.
- Jaj istenem, az én
kisfiam beleesett a kútba!
- Milyen kisfiad – mondja
a gazda – hiszen nincs is gyermeked, miket beszélsz?
A fiú csak most tért
magához. Elmondta álmát a gazdának.
- Látod, fiam – mondta a
gazda – ilyen a boszorkányság is. Meg akarod-e még mindig
tanulni?
- Nem én, soha, bátyámuram!
– mondta a fiú, azzal búcsút vett a gazdától, s meg sem állt
hazáig.
 | ||
| Szkíta arany leopárd – i. e. 7–6. század, Közép-Ázsia A valóság a tudatunk állapotváltásainak a függvénye |
 |
| A két hal jele – közkeletű nevén jin-jang jel |
 |
| A buddhista Kagyü vonal zászlója |
Így okozott az álombeli
fiú elvesztése valóságos szenvedést – mert bár az álom
pusztán csak a tudat képzelgése, mivel álmunkban nem vagyunk
tudatában, hogy álmodunk, az álombeli rossz élmények valóságos
szenvedést okoznak.
A halál után következő köztes létben megnyilvánuló békés és haragos buddhák és kíséretük látomása – thanka festmények – Tibet
