Pitagorasz szkíta mestere, Abarisz (az Avar)


A nyugati szellemiség megteremtésében alapvető szerepet játszó avar (szkíta) spirituális mester

Szemelvények Peter Kingsley: Történet, amely szíven üt c. könyvéből

Abarisz
Olyan volt, mintha a semmiből tűnt volna elő, kezében a titokzatos tárggyal.
Ám neve is volt a helynek, ahonnan jött, úgy hívták Hüperborea. A Földközi-tenger partjain kétezer-ötszáz évvel ezelőtt élő görögök számára ez a hely az Óperenciás tengeren is túl volt. Ez az Északon túl birodalma vagy a messzi, a fagyos hegyeken túli távol-kelet földje volt, ahonnan a jeges téli szelek fújnak.

Eljutni oda egyszerű. Mész-mész ameddig csak a lábad bírja, és egy tapodtat sem tudsz már tovább haladni. Aztán továbbmész. A tökéletes ellentmondás birodalma volt: amiből az álmok szövődnek, de ahová közönséges ember álmában sem tervez eljutni.

Innen tűnt elő Abarisz (az Avar), vagy legalábbis ezen a néven nevezték. És pontosan úgy ahogy más, rendkívüli, félig emberi, félig valamilyen más eredetű lénynél lenni szokott a görögöknél, egy másik néven is ismertté vált: Égjáró.

Amikor Abarisz, az Égjáró megjelent, egyfajta révületben volt. Ahogy bejárta Görögországot, eksztatikus állapotban volt, és egy istenséget hordozott magában – Apollót

Apolló

… A források állítása szerint gyógyítóként küldték a görögök földjére. Vagy, hogy még pontosabbak legyünk, azt állítják, hogy prófétaként és „megtisztítóként” érkezett, hogy visszaállítsa az egyensúlyt a Földön, és védelmet ajánljon fel a pestis ellen mindenhol, amerre csak járt …

Pitagorasz

… Ami Abariszt illeti, ő az elkövetkezőket előre látta. A szívében élő vezetője, Apolló isten, megmutatta neki, hogy Pitagoraszban az ő – Apolló – élő megtestesülését fogja megtalálni. Ez volt az ő közös, szívbéli megértésük titka, a közöttük lévő bizalom forrása, ami miatt Abarisz neki ajándékozta a nyilát, amit oly régóta hordozott. Az, hogy felismert egy nagyszerű lényt, aki a mások iránt érzett együttérzéstől vezérelve úgy döntött, hogy emberi formában születik újjá …

… Azt mondják, Abarisz Hüperboreából jött, egy nyilat hordozva, azon lovagolva, azzal gyógyítva, aztán egy bizonyos személy kezébe adva azt. Ennek az embernek a neve Pitagorasz volt. Ugyanaz a rendkívüli filozófus, aki oly döntő szerepet játszott a nyugati kultúra magjainak elvetésében, a ma ismert világunk alapköveinek letételében.

Megjegyzés:

A Hüperboreában (Belső-Ázsiában) élő megvilágosult mesterek látták, hogy a Földközi tenger mellékén megszületett Apolló emberi testet öltése (tulkuja). Apolló a belső ragyogás istensége, buddhája volt, a buddhizmusban Amitábhának felelhet meg. E testet öltés Pitagorasz volt. A belső-ázsiai mesterek elküldték a megvilágosult mestert, Abariszt, aki bensőjében megvalósította Apolló-természetét (buddha természetét) – az egyetemes szeretet, végtelen együttérzés és mindentudó bölcsesség belső ragyogását –, hogy keresse meg Pitagoraszt, és adja meg neki a szükséges átadásokat és képzést, hogy ő is megvalósíthassa Apolló-természetét. Küldetését Abarisz beteljesítette, és így útjára indította tanítványával egyetemben azt, amit ma európai műveltségnek nevezünk.


Amazon egy antik vázán

Griffel küzdő szkíta amazon

Szkíta harcos - görög rajz
  
Szkíta harcos

Szkíta harcos

Vaddisznó vadászat - arany övcsat

Vaddisznó vadászat - arany övcsat


Aranyszarvasok